Alonso: Egyre inkább lemaradunk a riválisainktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.21. 19:33
null
Nico Rosberg (jobbra) majdnem megtréfálta a boxban izguló Sebastian Vettelt (Fotók: Reuters)
Sebastian Vettel idegei nehezen bírták, hogy a garázsból kellett kiszurkolnia a pole pozíciót a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén, de végül sikerrel járt a vártnál gyorsabb Nico Rosberggel és Romain Grosjeannal szemben. Lewis Hamilton önmagában, Fernando Alonso az autójában csalódott, míg Kimi Räikkönen legfőbb célja az, hogy egyáltalán el tudjon indulni a versenyen, mert előjött krónikus derékfájdalma, amely még egy 2001-es tesztbalesetre eredeztethető vissza.

Sebastian Vettel nem élvezte, hogy a boxból figyelte, megtartja-e a pole pozíciót a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésének hajrájában. Riválisai remek részidőkkel riogatták, de az utolsó szektorban nem tudták felvenni a versenyt korábbi köridejével.

„Nagyon furcsa a boxban állni két perccel az időmérő vége előtt, sokkal rosszabb nézni a többieket, mint kint lenni a pályán, és próbálni még egy gyors kört futni – mondta Vettel. – A szektoridőket figyeltem, és láttam, hogy előbb Mark, majd Nico és Romain is lila részidőt fut. Szerencsére azonban az utolsó szektorban nem voltak jobbak nálam, nagyon megkönnyebbültem. Az autó fenomenális, elégedett vagyok."

6. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
PÉNTEK
1. edzés: Hamilton a Red Bullok előtt Szingapúrban
2. edzés: Vettel Szingapúrban folytatja riválisai lelombozását
Alonso a McLaren érdeklődésére: Még három évig a Ferrari!
SZOMBAT
3. edzés: Vettel az élen, Grosjean csúcsformában
Időmérő: Vettel, mint Michelisz: ki sem jött a végén
VASÁRNAP
14.00: a verseny (61 kör, 308.828 km) rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők. Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

IDŐJÁRÁS. Az eddigi öt Szingapúri Nagydíjon megszokhatta a mezőny, hogy minden nap esik az eső a városban, az esti száguldást mégis nagyon ritkán rendezték meg vizes pályán. Estére ugyanis rendszerint kitisztul az ég. A hőmérséklet sem szokott meglepetést okozni, 26 és 30 fok közötti levegőre lehet számítani.

GUMIK. A Pirelli a közepesen kemény és a szuperlágy gumikat szállítja a Szingapúri Nagydíjra. Utóbbit eddig csak három versenyen, Ausztráliában, Monacóban és Kanadában vetette be az olasz vállalat.

VÁLTOZÁS A PÁLYÁN. A szingapúri pályán a 10-es kanyarkombinációt átépítették, a lassító helyett egy egyszerű 90 fokos balkanyar vezet a 11-es felé.

Vettel eddig egyszer indult a pole pozícióból Szingapúrban, két éve meg is nyerte a versenyt, hasonlóan kiemelkedő autója volt akkor, mint az idén.

„Ez a verseny testileg és mentálisan is a legnehezebbek közél tartozik, nagyon hosszú egy kör, nem lehet hibázni, hepehupás az aszfalt, mindenki láthatja, mennyire izzadunk, pedig csak néhány kört tettünk meg. A verseny nagyon nehéz lesz, sokat számít, hogy az élről rajtolhatok, mert nehéz előzni, de általában jön a biztonsági autó, erre most is számítanunk kell – mondta Vettel, aki a Ferrari gyenge időmérős teljesítménye ellenére sem zárja ki, hogy Fernando Alonsóval is csatáznia kell a győzelemért. – Fernandót sohasem szabad leírni, a versenyeken csodákra képes."

Nico Rosberg csupán 91 ezreddel kapott ki Vetteltől az időmérőn, és bár ez is nagy bravúr tőle, a kis különbség miatt nem tudta kiverni fejéből a gondolatot, hogy csak kicsivel kellett volna gyorsabbnak lennie a pole-hoz.

„Nagy pech, hogy nem lett meg a pole, főleg úgy, hogy nagyon szoros volt, és csak egy tized kellett volna hozzá – mondta Rosberg. – Sebastian azonban az egész hétvégén nagyon gyors volt, és a második rajthely sem rossz, hiszen elöl vagyok, és nagyon jónak tűnik a versenytempónk."

A harmadik rajtkockát megszerző Romain Grosjean a nehéz pénteki napja után (szinte többet állt az autó a garázsban szerelés miatt a szabadedzéseken, mint amennyit a pályán tudott tölteni), de a jelek szerint sikerült megjavítani a kormányművét. A francia volt az egyetlen a Red Bull pilótái mellett, aki az első szakaszban megkockáztatta, hogy csak a közepesen kemény gumikat használja, és miután továbbjutott, előnyben volt a riválisaival szemben, amit ki is használt.

„Az autó rendben volt, és ha azt nézem, ki hány kört tett meg ezen a hétvégén, nincs okom szégyenkezni. A csapat jó döntést hozott a gumikról, ezen a futamon nagyon fontos, hogy ennyire elölről rajtoljak" – mondta Grosjean.

RÄIKKÖNEN DEREKA EGY 2001-ES TESZTBALESET MIATT FÁJ

Kimi Räikkönen péntek óta derékfájással bajlódik, ami a szombati szabadedzésen kínozta leginkább, de az időmérőn beinjekciózva részt tudott venni – igaz, nem volt százszázalékos állapotban, ennek is tulajdonítja azt, hogy csak a 13. rajtkockát szerezte meg. Úgy tervezi, mindenképpen rajthoz áll, aztán meglátja, bírja-e a 61 körös versenyt a hepehupás utcai pályán.

„A hátfájásom is szerepet játszott abban, hogy csak a 13. lettem. A szabadedzésen alig tudtam vezetni, így a szabadedzésre tervezett programot sem hajtottuk végre maradéktalanul – mondta Räikkönen. – Sajnos ez van, meglátjuk, mire leszek képes a versenyen. Mindenképpen megpróbálok rajthoz állni, aztán majd alakul valahogy. Sajnos nem ez az első eset, hogy ilyen gonddal küszködök, és attól tartok, nem is utoljára fáj a derekam."

Räikkönen dereka időnként még amiatt fáj, mert 2001-ben az első F1-es idényében egy szeptemberi teszten Magny-Cours-ban az egyik gyors kanyarban kicsúszott Sauberjével, és autója farral a falnak csapódott. A finnt akkor kórházba is szállították, s bár gyors vizsgálat után kiengedték, a dereka utána sokáig fájt, és időnként visszatér ez a problémája. A finn az időmérő után gyorsan visszament a hotelbe, hogy a lehető legjobban kipihenje magát a vasárnap helyi idő szerint 20 órakor kezdődő futamra.

A negyedik rajtkockát megszerző Mark Webbert meglepte, hogy csapattársán kívül még ketten megelőzték.

„Az utolsó szektor Sebé ezen a hétvégén, a 20-as és a 21-es kanyarban elképesztően gyors. Eszembe sem jutott, hogy esélyem lenne legyőzni a pole pozícióért – mondta Webber. – A negyedik hely nagy csalódás, de sajnos itt kötöttem ki. Nagyon szoros az élmezőny, néhányan elképesztően gyorsak voltak. A második sorból azért lehet kezdeni valamit a versenyen, persze jobb lett volna Seb mellé kerülni."

Lewis Hamilton, azok után, hogy zsinórban négyszer a pole-ból rajtolt, újabb csalódást keltő eredményt ért el. Bár nem esett ki a második szakaszban, mint Monzában, kikapott csapattársától, Rosbergtől, holott Szingapúrban jól szokott menni neki, kétszer is indult itt a pole-ból.

„Ezen az estén semmi sem jött össze. Mindent megpróbáltam, de nem hoztam ki mindent, ami az autóban volt. Nem éreztem magam komfortosan a kocsiban, amelynek erejét Nico eredménye mutatja. Igyekszem erőt meríteni a negatívumokból, és a versenyen keményen nyomom majd a gázt, mert hiszek benne, hogy többen is legyőzhetőek azok közül, akik előlem indulnak, és odaérhetek a dobogóra" – fogalmazott Hamilton.

Fernando Alonso csalódottan beszélt a hetedik rajtkocka megszerzése után Szingapúrban, ahol bele kellett törődnie, hogy a Ferrari nem volt képes előrelépni az előre beharangozott fejlesztéseivel. Mindenesetre jó versenyben bízik.

„Egyetlen edzés sem volt ezen a hétvégén, amely után azt mondhattam volna, hogy versenyképesek vagyunk. Lassúbbak vagyunk a közvetlen riválisainknál – mondta csalódottan Alonso, aki az idén ötödször kapott ki Felipe Massától az időmérőn. – Bizonyos szempontból ez nem meglepő, több hétvégén is előfordult, hogy az időmérőn gyengébben teljesítettünk, aztán a versenyen feljavultunk, és a dobogó közelében vagy a dobogón végeztünk. Ez a célunk most is, de el kell fogadnunk azt a szomorú tényt, hogy egyre inkább lemaradunk a riválisainktól. Júliusban nyolc tized volt a hátrányunk az elsőhöz képest, most 1.1 másodperc. Nem hiszem, hogy ezt meg tudjuk fordítani, akármilyen jó munkát is végeznek a fiúk Maranellóban. Az ellenfeleink sem tévézéssel töltik a versenyek közötti időszakokat."

Alonso lemondóan nyilatkozott a Ferrariról, amely egyre messzebb van az élbolytól
Alonso lemondóan nyilatkozott a Ferrariról, amely egyre messzebb van az élbolytól

Alonso szerint a versenystratégiáról egyelőre nehéz beszélni.

„Ez nyitott kérdés. Lépésről lépésre kell haladnunk, először a jó rajtra, majd a jó első kanyarra, utána pedig a jó első körre kell törekedni. A következő feladat, hogy frissebben tartsuk a gumijainkat, mint a riválisok. Több szempontból is nehéz a pálya, az autót és a versenyzőt is próbára teszi. Mindenképpen célba kell érnem" – mondta Alonso.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Felipe Massa (6.): – Jót tettek a kocsinak a módosítások péntek óta, de ennél több nemigen volt az autóban. Remélem, a versenyen versenyképesebbek leszünk, most ugyanis esélytelen volt megközelíteni a Red Bullokat és a Mercedeseket.
Jenson Button (8.):
– Rendben volt az autó, nagyjából ilyen eredményre számítottunk, igaz, az első helyezetthez képest félelmetes a hátrányunk. Sokat javítottunk a kocsin a hétvégén, de van még tennivaló vele. Érdekes lesz a verseny a stratégiák miatt, a két gumitípus annyira eltér, mintha más-más autót vezetnénk rajtuk. Nehéz futam lesz, de azért edzünk, hogy gond nélkül végigbírjuk, nem?
Daniel Ricciardo (9.):
– A korábbi nagydíjakhoz képest keményebben kellett dolgoznunk azért, hogy bejussunk a harmadik szakaszba. Jenson néhány tizeddel gyorsabb volt nálam, de minden körülményt figyelembe véve a kilencedik hely jó eredmény. A versenyen kicsit előnyben lesznek azok a gumik szempontjából, akik kiestek a második szakaszban, de remélhetőleg ez nem fogja nagyon befolyásolni a futam alakulását.
Esteban Gutiérrez (10.):
– A versenytempómmal a korábbi versenyeken sem volt gond, egyszerűen az időmérő edzéseken nem tudtam kiharcolni jobb rajthelyet. Most a tizedik pozícióból rajtolhatok, ami hatalmas különbség, megpróbálok mindent kihozni ebből a lehetőségből.
Nico Hülkenberg (11.):
– A második szakasz hajrájáig jól ment a kocsi, de akkor a DRS tönkrement, és vagy két tizedet veszítettem, ami elég lett volna a továbbjutáshoz. Jó irányba haladunk a kocsi fejlesztésével, ami jó hír, de a verseny nehéz lesz.
Jean-Éric Vergne (12.):
– Nagyon közel volt a harmadik szakasz, kár, hogy nem sikerült elérni. Ugyanakkor az autó jó lesz a versenyre, ami nagy kihívást fog jelenteni, itt egyetlen kör sem könnyű. Optimista vagyok, a 12. helyről rajtolva szerintem reális célkitűzés a pontszerzés.
Sergio Pérez (14.):
– Be kellett volna jutnom a harmadik szakaszba, de nem tudtam kihozni a kocsiból a maximumot akkor, amikor jó volt a pálya. Kicsit ártottak a kocsinak a szabadedzés utáni módosítások, amelyek a versenyen sem lesznek a hasznomra.
Adrian Sutil (15.):
– Jelen pillanatban túl lassúak vagyunk ahhoz, hogy az első tíz közelébe kerülhessünk, mindenki azon dolgozik, hogy megértsük, hol veszítünk ilyen sok időt. Annyit tehetünk, hogy kidolgozunk egy jó stratégiát, és akkor remélhetőleg sikerül feljebb kapaszkodnunk a versenyen.
Valtteri Bottas (16.):
– Olyan keményen nyomtuk, ahogy csak bírtuk, és elégedett is voltam a második szakaszban futott körömmel, de jobb helyet nem lehetett elérni ezzel az autóval. Kemény verseny vár mindenkire, a legjobb, amit tehetünk, hogy versenyben maradunk, és kihasználjuk a lehetőségeinket.
Paul di Resta (17.): – Nem váratlan az eredmény, inkább a versenyre állítottuk be az autót, sokkal jobban kíméljük a gumikat, mint a többiek. Feladtuk magunknak a leckét, de remélhetőleg sikerül kidolgozni egy jó stratégiát.
Pastor Maldonado (18.): – Az első szabadedzéstől kezdve szenvedtünk a kocsival, ma pedig nem tudtuk rendesen felmelegíteni a gumikat, ráadásul forgalomba is keveredtem.
Charles Pic (19.): – Jó hír, hogy héttizednyi előnyünk van a Marussiákhoz képest, és arra számítunk, hogy a versenyen is így lesz. Talán már nem is rájuk kell figyelnünk, hanem azokra, akik előttünk mennek majd.
Giedo van der Garde (20.):
– Két szuperlágy körös menetem volt. Az elsőben forgalomba keveredtem, a második során a falnak koccantam, de a lényeg, hogy így is kényelmesen megvertük a riválisainkat.
Jules Bianchi (21.):
– Nem volt rossz az időmérő, de még mindig tanulom a pályát, amely nagyon nehéz, a verseny is nagy kihívás lesz.
Max Chilton (22.):
– Az első gyors köröm után csak egy tizedre voltam Jules-től, azt hittem, másodikra sikerül gyorsulnom, de teljesen megváltozott a kocsi egyensúlya, ami megdöbbentett. Közelebb vagyunk a Caterhemekhez, ami biztató.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:42.841 átlag: 177.302 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:42.932 0.091 mp h.
3. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:43.058 0.217
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:43.152 0.311
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:43.254 0.413
6. Felipe Massa brazil Ferrari 1:43.890 1.049
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:43.938 1.097
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:44.282 1.441
9. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:44.439 1.598
10. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari idő nélkül
11. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:44.555
12. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:44.588
13. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:44.658
14. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:44.752
15. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:45.185
16. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:45.388
17. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:46.121
18. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:46.619
19. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:48.111
20. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:48.320
21. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:48.830
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:48.930
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:44.196 1. Vettel 1:42.905
2. Button 1:45.009 2. Webber 1:43.727
3. Alonso 1:45.115 3. Rosberg 1:43.892
4. Pérez 1:45.164 4. Hamilton 1:43.920
5. Rosberg 1:45.208 5. Grosjean 1:43.957
6. Webber 1:45.271 6. Alonso 1:44.153
7. Vettel 1:45.376 7. Gutiérrez 1:44.245
8. Ricciardo 1:45.379 8. Massa 1:44.376
9. Hülkenberg 1:45.381 9. Ricciardo 1:44.407
10. Gutiérrez 1:45.483 10. Button 1:44.497
11. Räikkönen 1:45.522 11. Hülkenberg 1:44.555
12. Vergne 1:45.657 12. Vergne 1:44.588
13. Massa 1:45.658 13. Räikkönen 1:44.658
14. Grosjean 1:45.851 14. Pérez 1:44.752
15. Sutil 1:45.960 15. Sutil 1:45.185
16. Bottas 1:45.982 16. Bottas 1:45.388
17. Di Resta 1:46.121
18. Maldonado 1:46.619
19. Pic 1:48.111
20. Van der Garde 1:48.320
21. Bianchi 1:48.830
22. Chilton 1:48.930
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik