F1: Vettel úgy érzi, semmi oka nem volt a váltásra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.19. 11:13
Sebastian Vettel egyéves szerződéshosszabbítását nehéz hova tenni. Mert hát sokan azt kérdezik, vajon miért írt alá máris 2015-re anélkül, hogy tudná, miként alkalmazkodik a Red Bull a jövő évi radikális szabályváltoztatásokhoz, másfelől ha már aláírt, akkor meg miért csupán plusz egy idényre. A legtöbben arra számítottak, hogy Vettel majd a 2014-es tapasztalatok fényében dönt a folytatásról vagy a távozásról.

„Semmi okom sem volt a váltásra – fogalmazott, majd arra is kitért, hogy akkor miért csak 2015 végéig hosszabbított. – Már az is elég messze van, kétezer- tizenhat meg még messzebb. Ki tudja, mi lesz három, pláne öt év múlva? Lehet, hogy akkor már egyáltalán nem is versenyzek, mert egyszerűen ráunok. Tényleg nem tudom, mi lesz. Lehet, hogy végül egy másik csapathoz igazolok az új kihívás kedvéért – szinte bármi lehetséges. Még szerencse, hogy erről nem most kell döntenem.”

A címvédő csapatfőnöke, Christian Horner persze igyekszik úgy értékelni a szerződéshosszabbítást, hogy Vettel hosszabb távon is elkötelezte magát a Red Bull mellett:

„A tény, hogy ismét aláírt hozzánk, mutatja a Red Bull iránti elkötelezettségét, ami remélhetőleg kétezer-tizenöt után is megmarad majd, noha addig is elég sok idő van még.”

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
8 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
12 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
20 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01