F1: Nekem túl szűk a jelenlegi autó a versenyzéshez - Kubica

Vágólapra másolva!
2013.06.14. 14:15
Tíz-tizenöt centiméterrel szélesebb vezetőfülkékre lenne szükség a Formula–1-es autókban ahhoz, hogy a 2011-ben elszenvedett súlyos ralibalesetéből felépült Robert Kubica visszatérjen a világbajnoki sorozatba. A 28 esztendős lengyel pilóta – aki az idén ralizik –  azt mondta, bár felépült komoly sérüléseiből, és magas szinten versenyez, a jobb kezével csak bizonyos mozdulatokra képes.


„A sebességgel nem lenne gondom, el tudnám vezetni az F1-es autót. A gond az, hogy annyira szűk a vezetőfülke, hogy nem tudnék végigvezetni egy teljes versenytávot – nyilatkozta a versenyző a Kanadai Nagydíj előtt a BBC-nek. – Talán egy nap a nemzetközi szövetség előírja majd, hogy az autóknak 10-15 centiméterrel szélesebbnek kell lenniük, és akkor visszatérhetek."
„A sebességgel nem lenne gondom, el tudnám vezetni az F1-es autót. A gond az, hogy annyira szűk a vezetőfülke, hogy nem tudnék végigvezetni egy teljes versenytávot – nyilatkozta a versenyző a Kanadai Nagydíj előtt a BBC-nek. – Talán egy nap a nemzetközi szövetség előírja majd, hogy az autóknak 10-15 centiméterrel szélesebbnek kell lenniük, és akkor visszatérhetek."

Kubica hozzátette, változatlanul motiváltnak érzi magát, és a legfontosabbnak azt tartja, hogy egyre jobban tudja használni a kezeit vezetés közben.

„A mindennapi életben is vannak nehézségeim a kézsérüléseim miatt, de látom a javulást vezetés közben. Nem tudhatjuk, mennyi időre van szükség a teljes felépüléshez – mondta Kubica. – Nem érdekel meddig tart, egy hónap, egy év, vagy tíz év kell hozzá, talán egy nap újra lesz lehetőségem
versenyezni az F1-ben."

A lengyel pilóta 2011. február 6-án, egy olaszországi raliviadalon szenvedett súlyos balesetet. Akkor karját, lábát és kézfejét is többször meg kellett operálni, és 11 hétig volt kórházban. Kubica a Formula–1-ben 2006-os debütálása után 76 GP-n állt rajthoz, és 273 pontot szerzett. Legjobb összetett eredménye a 2008-as negyedik helyezés volt.

Legfrissebb hírek

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
Tegnap, 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
Tegnap, 3:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
Tegnap, 0:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Újabb Ferrari-siker: Robert Kubicáék nyerték meg a Le Mans-i 24 órást

Egyéb autó-motor
2025.06.15. 16:34
Ezek is érdekelhetik