F1: versenyen mégsem vetik be a módosított abroncsokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.29. 19:05
A Formula–1-es versenysorozat hivatalos gumiszállítója, a Pirelli az eredeti tervekkel ellentétben csak a Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzésein veti be a módosított, biztonságosabb gumiabroncsokat, az időmérő edzésen és a futamon azonban nem.

Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója az Autosportnak elmondta, hogy a jövő hétvégén esedékes Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzéseinek idején megfigyelik az újonnan bevezetendő abroncsokat, és ezek után döntenek arról, hogy a Brit GP-n már versenykörülmények között is használják-e a gumikat.

„A pénteki szabadedzésen minden csapat két szett hátsó gumikat kap az új abroncsokból, amelyeket Silverstone-ban már akár a versenyen is bevethetünk. Mivel a szabályok lehetővé teszik ezt, úgy gondoltuk, hogy ez a legjobb megoldás” – nyilatkozta Hembery.

A Pirelli egyébként kockázatot vállal azzal, hogy nem engedi bevetni a montreali futamon az új gumikat, hiszen a kanadai versenyen rengeteg baleset szokott történni, a biztonságosabb abroncsokkal azonban nagyobb esély nyílt volna ezeknek a baleseteknek az elkerülésére.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
6 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
10 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
18 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01