Formula-1: Kobajasi már nem bízik a 2013-as helyében

2012.12.18. 13:03
Kobajasi Kamui már nem lát esélyt rá, hogy 2013-ban a Formula–1-ben szerepelhessen, így mostantól azon munkálkodik, hogy 2014-ben versenyképes autót vezethessen.

Pedig a Saubertől kitett versenyző alapítványának számláján nyolcmillió euró gyűlt össze, de a jelek szerint ez sem volt elég ahhoz, hogy jövőre pilótaüléshez jusson. Korábban szóba hozták a Lotusszal is, ám ott végül Romain Grosjeannal hosszabbítottak.

„Az összegyűlt nyolcmillió euró azt mutatja, hogy igenis van potenciál a japán cégekben. Az idő azonban sajnos túl rövid volt ahhoz, hogy sikerüljön versenyképes csapathoz kerülnöm 2013-ra. Nagyon sajnálom a szurkolók és a támogatóim miatt is. Viszont nagyon bízom benne, hogy 2014-ben már újra ott lehetek a mezőnyben. Más versenysorozatok nem érdekelnek" – írta Kobajasi a hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
3 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
6 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
15 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01