Formula-1: Monisha Kaltenborn az első női csapatvezető

2012.10.11. 09:23
null
Kaltenborn eddig a Sauber ügyvezetői igazgatója volt (Fotó: Reuters)
Címkék
Az indiai születésű Monisha Kaltenborn veszi át csütörtöktől Peter Saubertől a Formula–1-es Sauber-istálló csapatfőnöki posztját, ezzel a sportág történetében ő az első nő, aki ilyen feladatot kap.  

 

A 41 éves Kaltenborn – aki osztrák állampolgár – eddig a Sauber ügyvezetői igazgatói posztját látta el, ám mostantól a versenyhétvégéken már ő irányít az istállóban, ennek megfelelően már a mostani Dél-koreai Nagydíjon is ő lesz a „főnök".

„Már régen eldöntöttük, hogy ő veszi át a helyemet, de azt nem határoztuk meg előre, hogy mikor történjen meg a váltás. Úgy érzem, most jött el a pillanat” – nyilatkozta a 69 éves Peter Sauber, aki továbbra is a Sauber-csoport vezetőségének az első embere lesz, és a stratégiai irányítás is az ő kezében marad.

Kaltenborn 2000-ben került a Sauberhez, amelynél sokáig a jogi osztályt vezette, majd 2010-ben nevezték ki ügyvezető igazgatónak. Tavaly hozzá került a cégcsoport részvényeinek egyharmada.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: a németek és a hollandok is elkezdik vb-szereplésüket

Minden más foci
5 perce

Igor Thiagóval az élen, Raphinhával és Viníciussal a széleken támad Brazília Marokkó ellen – íme, a kezdők!

Foci vb 2026
11 perce

Félidei eredmény: Katar–Svájc 0–1

Foci vb 2026
59 perce

Videó: íme, a 2026-os világbajnokság első tizenegyese

Foci vb 2026
59 perce

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Ezeket a szabályokat veszi át a vb-ről a Premier League

Angol labdarúgás
1 órája

Elkezdődött a Katar–Svájc világbajnoki csoportmérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

NBA: őrizetbe vették, majd óvadék ellenében kiengedték James Hardent

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik