F1: Vettel örülne, ha Schumi jövőre is versenyezne

2012.10.03. 18:00
Címkék
Michael Schumacher jövője továbbra is bizonytalan – a hétszeres Formula–1-es világbajnok távozik az idény végén a Mercedestől, ám azt még nem tudni, hol folyatja, ha egyáltalán marad a sorozatban pilótaként. Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája szeretné, ha honfitársa 2013-ban is a száguldó cirkuszban versenyezne.

„Rengeteget tanultunk tőle. Ő a legnagyobb név a Formula–1-ben – mondta Michael Schumacherről Sebastian Vettel a Bildnek. – Mindig szórakoztató ellene versenyezni, jó lenne, ha jövőre is maradna a sorozatban."

A Mercedes múlt héten bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Schumacher szerződését, s szerződtette Lewis Hamiltont a McLarentől. A pletykák azóta keringenek a sajtóban a német pilóta körül, aki elképzelhető, hogy másik istállónál folytatja, de az is, hogy nem versenyzőként marad az F1-ben.

„Örülnék, ha maradna, de ez Michael döntése, amit jól át kell gondolnia" – utalt a hétszeres világbajnok körül kialakult szituációra a Red Bull címvédő pilótája, aki jelenleg második a vb-pontversenyben Fernando Alonso mögött.

Schumachert hírbe hozták a Sauberrel, a Lotusszal és a Ferrarival is.

Legfrissebb hírek

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
4 perce

Egy félidő után a Kispest-Honvéd vezet a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
26 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt, Núnez ismét Szalah csapattársa lehet – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
57 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
1 órája