F1: Hamilton bulija helyett Buttonnal futott a McLaren-stáb

User UserUser User
2012.10.15. 12:17
Címkék
Lewis Hamilton Dél-Koreában elárulta, egy héttel korábban Japánban búcsúpartit akart tartani a McLaren-istálló szerelőivel azt követően, hogy bejelentette, 2013-ban a Mercedeshez szerződik. Ám az összejövetelből semmi sem lett, miután a szerelők többsége már elígérkezett csapattársához, Jenson Buttonhoz, aki jótékonysági futóversenyre hívta őket.

„Béreltem egy 16 pályás bowlingtermet Szuzukában szombat éjszakára, hogy a srácokkal összejöjjünk, és amolyan búcsúbulit tartsak, de valami közbejött, így le kellett fújni az eseményt – mondta Hamilton Jongnamban. – Jenson már korábban meghívta őket valamilyen futóversenyre, és a többség oda ment.”

A történtek valamelyest fényt derítenek Hamilton egy héttel ezelőtti Twitter-üzeneteire is, ez is oka lehetett csalódottságának, annak, hogy Buttont támadta a közösségi oldalon.

Hamilton a csapattól való búcsúja kapcsán elmondta, még nem tervezi, hogy a csapat főhadiszállására menjen, és azt is elárulta, hogy a Mercedesszel született megállapodása óta egy szót sem váltott Ron Dennisszel. „Sokan szomorkodnak amiatt a McLarennél, hogy elhagyom a csapatot, de vannak olyanok is, akik örülnek neki” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
1 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
6 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
16 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
24 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
33 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
56 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája