Räikkönen: Ha nekem úgy jó, lehetek lusta

2012.07.27. 13:16
null
Kimi Räikkönen elégedett az eddigi szezonjával (Fotó: Reuters)
Címkék
A 2007-es világbajnok külön fogalom a Formula–1-es paddockban. Nemtörődöm, laza és őszinte stílusa miatt a fél világ rajong Kimi Räikkönenért, újságírói berkekben viszont katasztrofális interjúalany hírében áll. A Magyar Nagydíj csütörtökjén a Nemzeti Sport a hivatalos sajtótájékoztató előtt külön is kérdezgethette a finnt, aki beszélt a visszatéréséről, rajongóival való kapcsolatáról és hírhedt lustaságáról is.

 

– Fél távnál járunk a szezonban, hogyan értékeli visszatérését?
– Nincs szükségem rá, hogy értékeljem. Eddig elégedett vagyok, bár lehet, hogy néhány versenyen jobb eredményt is elérhettünk volna. Jobban és rosszabbul is alakulhatott volna eddig az idény.

– Kissé meglepődött, hogy mennyire jól visszarázódott, igaz?
– Nagyjából tudtam, mire számíthatok. Az autó már télen is gyors volt, ami nagy segítség. Mindig próbálom a lehető legtöbbet nyújtani, és ha ez elég a győzelemhez, akkor elég. Eddig sajnos nem sikerült nyernünk, de remélem, még az idén sikerül.

– Kívülről úgy látszik, az idén jobban élvezi a versenyzést, mint kétezer-kilencben. Valóban így van?
– Nem, szerintem semmi különbség nincs. Persze új csapatban vagyok, és az is megkönnyíti az ember életét, ha jönnek az eredmények. A távollétem alatt nem sokat változott a Formula–1, nagyjából ugyanazok az arcok vannak ugyanott.

– Visszatérése óta melyik versenye sikerült a legjobban?
– Nem tudom. Az előző hétvégén egészen jól ment, Ausztrália is rendben volt, ám nem tudok egyet kiemelni. A győzelem még hiányzik, de próbálkozunk.

– Korábban több pályán is nyerni tudott, az idén hol lehet a legjobb esélye?
– Ami a múltban történt, az idén nem számít. Minden pályán versenyképesnek tűnünk, és remélem, el is jutunk odáig, hogy minden hátralévő futamot megnyerünk. Lehet, hogy már itt győzünk, lehet, hogy csak máshol, nem tudom.

– Kényelmesebben érzi magát az autóban, mint az idény elején?

HOGY MIT VÁLASZOLT A LOTUS PILÓTÁJA A KÉRDÉSRE, ÉS HOGYAN FOLYTATÓDOTT EZUTÁN AZ INTERJÚ, MEGTUDHATJA A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBÓL!

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
7 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
7 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
7 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
9 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
9 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
9 órája
Ezek is érdekelhetik