F1: többen voltak a Magyar Nagydíjon, mint tavaly

2012.07.30. 15:04
Címkék
A négy nap során több mint 220 ezer Formula–1-es rajongó látogatott ki a 27. Magyar Nagydíjra, az idei autós gyorsasági-világbajnokság 11. futamára.

„Ez azt jelenti, hogy mintegy tíz százalékkal emelkedett a nézőszám a tavalyihoz képest – mondta az MTI érdeklődésére hétfőn Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. vezérigazgatója. – A sok munkának meglett az eredménye: az állami vállalatok összefogásának köszönhetően kedvezményes jegyekkel sokkal több hazai néző tudott kijönni a Magyar Nagydíjra. Egyébként dicséretet kaptunk a szervezésért, a rendezésért is."

Gyulay Zsolt elmondta, hogy a munka ezzel nem állt meg, amint befejeződött a verseny, máris elkezdődött az egy év múlva esedékes következő Magyar Nagydíj szervezése. A magyarországi viadal jövője 2016-ig biztosított.

A vasárnapi futamot Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte meg, a 2008-ban világbajnok szigetországi autóversenyző mögött a Lotus két versenyzője, a finn Kimi Räikkönen és a francia Romain Grosjean végzett a második, illetve a harmadik helyen.

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
11 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
12 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
19 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
38 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
47 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
1 órája

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
1 órája