F1: Nem helyes, hogy a biztonságunk miatt kell aggódnunk - Hülkenberg

2012.04.19. 14:24
Címkék
A Force India pilótája, Nico Hülkenberg szerint nem helyénvaló, hogy a csapattagoknak aggódniuk kell a biztonságuk miatt. A német azután nyilatkozta ezt, miután kiderült, hogy a Force India szerelőit szállító kisbusz mellett Molotov-koktél robbant. Az egyik csapattag máris a hazautazás mellett döntött.

„Nyilvánvalóan nem helyes, hogy ilyesmik történnek – mondta a német az autosport.com-nak. – A Formula–1 arra való, hogy szórakoztasson, nem azért, hogy feszültséget keltsen. Nem vagyok politikus, csak versenyző, de ilyen dolgoknak nem lenne szabad megtörténniük. Nem igaz?"

„Nem jó, hogy a biztonságunk miatt kell aggódnunk, de sajnos most ez a helyzet. Remélem, hogy a hétvége hátralévő része nyugodtabban telik majd" – tette hozzá.

A kérdésre, miszerint biztonságban érzi-e magát Bahreinben, Hülkenberg a következő választ adta: „Persze, én jól érzem itt magam."

A Bahreini Nagydíj szervezői teljesen nyugodtak a biztonságot illetően.

„Szeretnénk megismételni, hogy biztosak vagyunk abban, hogy az ilyen ügyeket a bahreini szervek tudják kezelni, a pálya körül pedig megtettük a szükséges óvintézkedéseket, amiket továbbra is fenntartunk" – jelentették ki.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
3 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
4 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
4 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
5 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik