Az edzésen szerencsére nem történt semmi rendkívüli esemény, hacsak az nem, hogy több pilótának is meggyűlt a baja a 10-es kanyarral. A kicsúszásokban persze a poros aszfalt is szerepet játszott, de ezzel együtt nem voltak olyan rosszak a körülmények, mint arra sokan számítottak.
A gyér érdeklődés mellett rendezett tréningen az első igazán komoly időt Sebastian Vettel futotta, aki később 1:34 alá is le tudott menni (1:33.877). Lewis Hamilton az első gyors körével rögtön az élre állt (1:33.572), az első és a harmadik szektorban a leggyorsabbnak bizonyulva. A csapatok közül egyedül a Force India tette fel a lágy keveréket a végére, amellyel a KERS-ével küszködő Paul di Resta bejött a harmadik helyre Hamilton és Vettel mögé.
Di Resta csapattársa, a német Nico Hülkenberg hatodik lett,az előző, Kínai Nagydíjon győztes Nico Rosberg (Mercedes) a negyedik, mögötte pedig a brit Jenson Button (McLaren) zárt az ötödik helyen.
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) a hetedik pozícióban fejezte be a gyakorlást, a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso a 13., a szintén ferraris brazil Felipe Massa pedig 15. lett. A Ferrarik gyengélkedése nem volt meglepő, az olasz istálló már előre jelezte, hogy nem vár magától kiugró teljesítményt Bahreinben.
ELŐZMÉNY
Kicsit sem hatotta meg a szahíri versenypálya elnökét, Zajed R. Alzajanit, hogy a „roppant biztonságos Bahreinben" a tüntetők szerda éjjel kis híján felrobbantották a Force India egyik kisbuszát. Szerinte ez bárhol megtörténhetett volna, a pilóták viszont egyre jobban aggódnak.
„Ilyesmi a világ bármely országában előfordulhat – fogalmazott. – Miért más a mi helyzetünk? Nézzék csak meg, mi történt nemrég Londonban! Egy ember beugrott a Temzébe, hogy megzavarja az evezősversenyt. A világ minden részén vannak idióták."
AZ EDZÉS
PÉNTEK |
9.00–10.30: 1. szabadedzés |
13.00–14.30: 2. szabadedzés |
SZOMBAT |
10.00–11.00: 3. szabadedzés |
13.00–14.00: időmérő edzés |
VASÁRNAP |
14.00: a verseny rajtja |
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be. |
Bruno Senna az egyetlen pilóta a mezőnyből, aki nem vett részt a tréningen, helyette Valtteri Bottas teljesíti a feladatot. A Pirelli a lágy és a közepes keverékű gumijait szállította a futamra.
A helyszíni tudósítások szerint a zavargások azért meglátszottak a közönség létszámán, a lelátók kongtak az ürességtől.
Bahreinben már Sebastian Vettel is áttér a Red Bull továbbfejlesztett kipufogójára, a téli teszteken használt változat ugyanis nem vált be a világbajnoknak. A Ferrari nem vár kiugró eredményt magától a hétvégén, a nagy kérdés, hogy mennyire tud majd közel kerülni az élcsapatokhoz.
Az első percekben mindjárt nagy tumultus alakult ki a pályán, a Mercedesek kivételével mindenki teljesítette az első ellenőrző körét.
Kovalainen kicsúszott a 10-es kanyarban, bizonyítva, hogy valóban ez a pálya egyik legnehezebb pontja. Az első negyedóra után már mindenki kinn volt egy rövid látogatásra a ringen. Gyors köre még senkinek sem volt.
Elsőként a két Force India teljesített mért kört, és Nico Hülkenberg 1:36.855-tel állt az élre, Paul di Resta több mint fél perccel elmaradt tőle. A két autó újabb köröket tett meg, közben Kobajasi és Grosjean is csatlakozott hozzájuk. Hülkenberg tovább javított az idején, de előbb Di Resta, majd Grosjean is elé került – utóbbi 1:34.847-tel.
A többiek egyelőre arra vártak, hogy tovább tisztuljon az ideális ív. Közben Kobajasi és Grosjean is csatlakozott a 10-es kanyart kiszélesítőkhöz. Az első fél órát követően újabb pilóták kezdték meg a mért köreiket, előbb Räikkönen (1:34.609), majd Vettel száguldott az élre (1:34.311). A világbajnokot az utóbbi időmérőkön megverő Webber a második mért körével javított, de az is csak a nyolcadik pozícióhoz volt elég.
Később feljött a harmadik helyre, miközben Vettel elsőként ment le 1:34 alá. A két Ferrari is kinn volt, Massa rögtön hibázott a négyes kanyarban,ami a 11. helyhez volt elég nyitásként.
Michael Schumacher a második pozícióban nyitott (1:34.483), miközben Vettel tovább javította az éllovas idejét. A két McLaren közül Button hajtott ki először, és elsőre 1:34.519-et futott, amivel a negyedik lett a sorban. Rosberg a csapattársát megelőzve (1:34.249) a másodiknak jött fel, miközben Hamilton a leggyorsabb első szektort megfutva majdnem befogta Vettelt (1:33.933).
A folyamatosan gyorsuló Hamilton az utolsó szektorban is a legjobban ment, és három tizeddel Vettel elé került (1:33.572). Fél órával a tréning vége előtt Hamilton, Vettel, Rosberg, Button, Schumacher, Webber, Räikkönen volt az élmezőny sorrendje.
A Ferrari a várakozásoknak megfelelően gyengélkedett, Alonso a 13. (1.8 másodperccel lemaradva), Massa csak a 15. volt ekkor.
A 70. születésnapját nemrég ünneplő Sir Frank Williams idén az első F1-es futamán vesz részt.
Di Restának nem működött a KERS-e, miközben Hülkenberg feljött az ötödik helyre, hátrébb taszítva Schumachert. Egyelőre senki nem tette fel a lágy gumikat, pedig már az utolsó negyed óra is elkezdődött.
Elsőként a Force India és Di Resta rakta fel a lágy keveréket, amellyel csapattársát is megelőzve feljött a harmadik helyre (1:34.150). Hülkenberg viszont nem tudott javítani. Közben Hamilton már a célegyesben figyelte a többieket, látszott, aligha fog már kijönni.
Rosberg egy hosszabb etapot teljesített az edzés végén, elkoptatva egy szett közepes keveréket. A leintéskor még 12 autó volt a pályán.
Hamilton maradt az élen, megelőzve Vettelt, valamint a lágy gumikkal támadó Di Restát. A Kínai Nagydíjat megnyerő Rosbergé lett a negyedik leggyorsabb idő, Button, Hülkenberg és Schumacher előtt. Webber, Räikkönen és Grosjean fért még be az első tízbe.
1. | Lewis Hamilton | brit | McLaren-Mercedes | 1:33.572 | átlag: 208.216 km/ó | 11 kör |
2. | Sebastian Vettel | német | Red Bull-Renault | 1:33.877 | 0.305 mp h. | 21 |
3. | Paul di Resta | brit | Force India-Mercedes | 1:34.150 | 0.578 | 26 |
4. | Nico Rosberg | német | Mercedes | 1:34.249 | 0.677 | 23 |
5. | Jenson Button | brit | McLaren-Mercedes | 1:34.277 | 0.705 | 14 |
6. | Nico Hülkenberg | német | Force India-Mercedes | 1:34.344 | 0.772 | 26 |
7. | Michael Schumacher | német | Mercedes | 1:34.483 | 0.911 | 17 |
8. | Mark Webber | ausztrál | Red Bull-Renault | 1:34.552 | 0.980 | 22 |
9. | Kimi Räikkönen | finn | Lotus-Renault | 1:34.609 | 1.037 | 18 |
10. | Romain Grosjean | francia | Lotus-Renault | 1:34.847 | 1.275 | 20 |
11. | Sergio Pérez | mexikói | Sauber-Ferrari | 1:35.024 | 1.452 | 22 |
12. | Pastor Maldonado | venezuelai | Williams-Renault | 1:35.268 | 1.696 | 25 |
13. | Fernando Alonso | spanyol | Ferrari | 1:35.436 | 1.864 | 21 |
14. | Valtteri Bottas* | finn | Williams-Renault | 1:35.497 | 1.925 | 24 |
15. | Felipe Massa | brazil | Ferrari | 1:35.719 | 2.147 | 19 |
16. | Kobajasi Kamui | japán | Sauber-Ferrari | 1:35.929 | 2.357 | 24 |
17. | Jean-Eric Vergne | francia | Toro Rosso-Ferrari | 1:36.195 | 2.623 | 20 |
18. | Heikki Kovalainen | finn | Caterham-Renault | 1:36.330 | 2.758 | 11 |
19. | Vitalij Petrov | orosz | Caterham-Renault | 1:36.484 | 2.912 | 18 |
20. | Daniel Ricciardo | ausztrál | Toro Rosso-Ferrari | 1:36.591 | 3.019 | 20 |
21. | Charles Pic | francia | Marussia-Cosworth | 1:37.467 | 3.895 | 18 |
22. | Timo Glock | német | Marussia-Cosworth | 1:38.006 | 4.434 | 18 |
23. | Pedro de la Rosa | spanyol | HRT-Cosworth | 1:38.877 | 5.305 | 19 |
24. | Narain Karthikeyan | indiai | HRT-Cosworth | 1:39.996 | 6.424 | 23 |
*tesztpilóta |