Formula-1: Nincs pánik a Ferrarinál, tudjuk, hol állunk - Domenicali

2012.03.11. 12:10
Címkék
Stefano Domenicali, a Ferrari Formula–1-es csapatának első embere szerint a Scuderia vártnál nehezebb tesztidénye miatt nem elsősorban őt terheli a felelősség, de elismeri, csapatvezetőként mindig nagy a nyomás rajta is. A sportvezető elmondta, nincs pánikhangulat Maranellóban.

„Nincs pánik a Ferrarinál, csak éppen pontosan tudjuk, hol állunk, amit inkább józanságnak neveznék – mondta Stefano Domenicali. – Van rajtam nyomás, hiszen én vagyok a csapatfőnök. Az autót ugyanakkor nem én terveztem és építettem, én azért vagyok felelős, hogy a munkatársaim megfelelő körülmények között dolgozhassanak."

Domenicali elmondta, az autó eleinte jó menetteljesítményt produkált, de a kipufogócsőből kiömlő gázok túlhevítették a hátsó kerekeket, ami miatt módosítani kellett az eredeti elképzelésen. „Radikális autót szerettünk volna, amellyel lesz esélyünk az élre kerülni, de ennek megvannak a hátulütői, amivel tisztában is voltunk. A módosított változatot már fejlesztjük, ám csak a májusi mugellói teszten tudjuk kipróbálni" – folytatta Domenicali, aki szerint a Red Bull lesz a legerősebb istálló.

„A McLaren megint jó lesz, és a Mercedes is lépett előre. A Lotus az első versenyeken erős lesz, de ezt megszoktuk tőle. Egy körön a Force India és a Toro Rosso is jó, szorosabb lesz a versenyfutás, főleg az időmérőn" – fogalmazott Domenicali.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
4 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
4 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
7 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
7 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik