Formula-1: Ettől a győzelemtől még nem lett jobb az autónk - Alonso

2012.03.25. 13:51
Címkék
Fernando Alonso Malajziában a középmezőnyből rajtolva a Melbourne-ben is látott hatékonysággal tört előre a mezőnyben, és az esőszünet utáni boxkiállásokat követően az élre állt, és Sergio Pérezt maga mögött tartva nyert. A Ferrarival hetedszer nyerő spanyol szerint ettől még nem lett jobb az autója, csak éppen a csapat kihasználta a lehetőségeit.

„Nagy meglepetés ez a győzelem, hiszen Melbourne-ben és itt is messze voltunk a legjobbaktól, abban reménykedtünk, hogy itt is sikerül szereznünk néhány pontot – mondta Alonso. – Hihetetlen ez az eredmény, maximálisan kihasználtuk a lehetőségeinket. A kényes helyzetekben a lehető legjobb döntéseket hoztuk meg, remekül időzítettük a boxkiállásainkat, a csapat érdeme a győzelem. Nehéz időket él meg a Ferrari, ezért roppant emlékezetes ez a siker."

Alonso, aki majdnem lekörözte csapattársát, Felipe Massát, úgy véli, a Ferrari még mindig nehéz helyzetben van.

„Ettől a győzelemtől nem lett egy csapásra versenyképesebb az autónk, továbbra is az lesz a legfőbb célunk a versenyhétvégék előtt, hogy az időmérő harmadik szakaszába verekedjük magunkat – fogalmazott Alonso. – Kínában három hét múlva sok fejlesztés lesz a kocsin, a csapat nagyon együtt van, így sikerülhet javítani a kocsit."

Legfrissebb hírek

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
1 perce

Vinícius Jr.: A megfelelő pillanatban folytatjuk majd a szerződéshosszabbítás folyamatát

Bajnokok Ligája
1 perce

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupán

Vízilabda
12 perce

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
1 órája

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
3 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik