Formula-1: a Ferrari a gyatra hétvégéje után is megbízik Massában

2012.03.20. 13:39
Címkék
Az Ausztrál Nagydíjon nyújtott katasztrofális teljesítménye után sem akadt ki a Ferrari Felipe Massára, az olasz csapatnál inkább segíteni szeretnének a brazilnak, hogy minél előbb kapja össze magát.


Fernando Alonso az időmérőn a kicsúszása ellenére is négy hellyel előrébb kvalifikálta magát csapattársánál, aztán a 12. rajtkockából minden várakozást felülmúlóan ötödikként intették le. Ezzel egy időben Massa remek rajt után visszacsúszott a 13. helyre, ahonnan ütközés miatt kiesett.
Fernando Alonso az időmérőn a kicsúszása ellenére is négy hellyel előrébb kvalifikálta magát csapattársánál, aztán a 12. rajtkockából minden várakozást felülmúlóan ötödikként intették le. Ezzel egy időben Massa remek rajt után visszacsúszott a 13. helyre, ahonnan ütközés miatt kiesett.

„Fontos mindent alaposan elemezni, hogy meggyőződjünk róla, nem az autóval voltak gondok – mondta Stefano Domenicali csapatfőnök. – Ez az alapja annak, hogy segíteni tudjunk Felipének, aki az egész hétvégén küszködött az autó egyensúlyával. Ez végig negatívan befolyásolta a teljesítményét."

Legfrissebb hírek

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
23 perce

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
45 perce

A Genoa legyőzésével folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
1 órája

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
3 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
3 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
3 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik