F1: Már az is nagy eredmény, hogy kik vannak mögöttünk - Schumacher

2012.03.24. 11:49
Címkék
Michael Schumacher a visszatérése utáni legjobb edzéseredményét érte el sepangi harmadik helyével, és a hétszeres világbajnok német pilóta szerint már az is nagy szó, hogy kik vannak mögöttük, ráadásul a McLarenektől sincsenek nagyon lemaradva.

„Már azt is nagy eredmény látni, hogy kik vannak mögöttünk. Persze még mindig van hova felzárkóznunk. Szerencsére nem vagyunk fényévekre az elejétől, mint az előző évben, és ha szisztematikusan végrehajtjuk a programunkat, akkor tovább fejlődhetünk, aztán meglátjuk, mit hoz a szezon" – mondta Schumacher arra a felvetésre, hogy látványosan jobb formát mutatnak eddig a versenyeken. A Mercedesnél elismerték: ez volt a maximum, amit ki tudtak hozni magukból, mert szerették volna megtalálni a megfelelő kompromisszumot a verseny és az időmérő között.

„Szerintem mindannyiunknak vannak bizonyos aggodalmai a hőmérséklet miatt. Ausztráliában megtanultuk a leckét, a mérnökök pedig kiváló munkát végeztek, így olyan autóval érkeztünk, amelynek jobban kell működnie a versenyen. Ezt szeretnénk vasárnap be is bizonyítani" – tette hozzá a német pilóta.

Legfrissebb hírek

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupán

Vízilabda
10 perce

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
1 órája

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
3 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
4 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
4 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik