F1: barátja szerint csak nyáron dől el, hogy Kubica visszatérhet-e

2012.03.05. 12:18
Címkék
Leghamarabb nyáron derül ki, hogy Robert Kubica visszatérhet-e a Formula–1-be – nyilatkozta a lengyel pilóta egyik közeli barátja.

Kubica a tavalyi F1-es idény rajtja előtt szenvedett súlyos ralibalesetet, amely miatt majdnem elveszítette jobb karját. Összességében azonban szerencsésen megúszta az esetet, és azt is hallani, olvasni lehetett, hogy az idén már újra F1-es autóba ülhet. Barátja szerint azonban erre leghamarabb nyáron kerülhet sor.

„Robert már majdnem normális életet él. Az utcai kocsiját már tudja vezetni – nyilatkozta a BBC-nek a neve elhallgatását kérő személy. – A jobb karját tovább kell erősítenie, júniusban vagy júliusban lehet majd megállapítani, hogy vezethet-e újra Formula–1-es autót.”

Kubica visszatéréséről különböző hírek érkeztek tavaly, a Renault sajtótájékoztatót is tervezett, amiből végül semmi sem lett, s a lengyel szerződése lejárt az immár Lotus néven szereplő gárdánál. Az egyetlen konkrétum, hogy Kubica a télen szakított orvosával, Riccardo Ceccarellivel, akivel nem értettek egyet a rehabilitáció menetén.

Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
50 perce

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
52 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
55 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
1 órája

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
8 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
8 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik