Formula-1: a riválisok szerint a Mercedes átütő fejlesztést rejteget

2012.02.17. 12:18
Címkék
A riválisok szerint nem véletlen, hogy a Mercedes-istálló kihagyta az első kollektív Formula–1-es tesztet, és csak a jövő héten, Barcelonában kezdi meg új autója felkészítését. Egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy titkolózik a Nico Rosberget és Michael Schumachert alkalmazó gárda.

„Szerintem valamit el akarnak titkolni előlünk – vélekedett Adrian Newey, a Red Bull technikai igazgatója. – Valami olyasmiről lehet szó, amit hamar le lehet másolni, máskülönben nem takargatnák annyira.″

A csapat tavaly és a jerezi teszten is kipróbált egy érdekes fejlesztést, amely leginkább a tavaly betiltott F-csatornára hasonlít. A megoldás lényege, hogy az orrkúp elején kialakított lyukon keresztül egy csatorna a tartópilléreken keresztül elvezeti a levegőt az első szárny alá, ezzel „simítva ki″ a kavargó légáramlatokat. A technológiával magasabb végsebesség érhető el az egyenesekben, viszont optimalizálása kulcsfontosságú, hiszen ezzel egy időben el kell érni, hogy a kanyarokban kellő leszorítóerőt generáljon. (Ám mivel ezt korábban nyilvánosan próbálgatták, ha valóban titkolóznak, nem ez áll a háttérben.)

A csapat 2009-ben, még Brawn néven csak az utolsó tesztre utazott el, amelyen sokkal gyorsabb volt a többieknél, s Jenson Button vezérletével meg is nyerte a világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
6 perce

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
19 perce

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
54 perce

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
1 órája

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
1 órája

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
1 órája

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik