Alonso sokat vár a „törött orrú” 2012-es Ferraritól

2012.02.03. 11:05
null
A Ferrari F2012 nem tűnik annyira kifinomultnak, mint a McLaren (Fotó: Ferrari)
Címkék
A Ferrari a nagy havazás miatt törölte új Formula–1-es autója, az F2012 hivatalos bemutatóját, de a sajtó munkatársainak távolmaradása ellenére pénteken kiderült, hogyan néz majd ki Fernando Alonso és Felipe Massa idei versenygépe – vagy legalábbis az, mi a kiindulási alap a fejlesztések előtt.

A McLaren kifinomultságának nyomait sem lehet látni a Ferrari orrkiképzésében, az új biztonsági szabályok által alacsonyabbra „küldött” orrvégződés miatt lépcsőt alakítottak ki az autó elején. Ez arra utal, hogy Maranellóban a tavalyi gép továbbfejlesztett változatáról van szó, amelynek „lecsapták” az orrát. Esztétikai szempontból semmiképpen sem előnyös, de a fejlesztésekkel sikerülhet javítani a képen – igaz, az elsőkerék-felfüggesztés magas kialakítása miatt ez nem lesz egyszerű.

„Nagyon agresszív külseje van a kocsinak" – idézi a Ferrari honlapja Felipe Massát, aki bizonyára az autó orrára gondolt.

Stefano Domenicali csapatfőnök bővebben is kifejtette a Pat Fry technikai igazgató vezette munka eredményét. „Bár a fő szempont a tavalyi autó fejlesztésének folyamatossága volt, és több bevált eszközt is áthoztunk az előző idényből, számos újítás található az F2012-n. Tizenkét napunk van arra, hogy teszteljük, biztosítsuk a megbízhatóságát, illetve megismerjük a Pirelli abroncsait."

TOVÁBBI KÉPEK ITT!
TOVÁBBI KÉPEK ITT!

A csapatfőnök a pilótákkal szembeni elvárásait is megfogalmazta.

„Fernandóról nincs mit mondanom, mindenki tudja, hogy a mezőny egyik legjobbja, és tavaly a nehéz idényünk során erősödött a köteléke az istállóhoz. Felipe a tízéves tapasztalatának köszönhetően bizonyára túl tudja tenni magát a tavalyi megpróbáltatásain, és mindkét autónk a győzelemért fog csatázni már az első versenyen" – mondta Domenicali.

Alonso szerint a Ferrari az új autóval ismét a győzelmekért fog csatázni.

„Tény, hogy teljesen másképpen fest a kocsi, mint az előző két évben. Ám a célunk nem változott meg, a dobogón szeretnék állni a versenyek után, lehetőleg a legfelső fokán" – mondta a kétszeres világbajnok spanyol.

A csapat természetesen a jövő kedden kezdődő jerezi tesztelésen is ott lesz, az autót ott láthatja elsőként a nyilvánosság.

A 2012-ES FORMULA–1-ES BEMUTATÓK
Red Bull (Red Bull-Renault, Sebastian Vettel, Mark Webber)
Február 6.
McLaren (McLaren-Mercedes, Jenson Button, Lewis Hamilton)
Február 1.
Ferrari (Ferrari, Fernando Alonso, Felipe Massa)
Február 3.
Mercedes (Mercedes, Michael Schumacher, Nico Rosberg)
Február 21.
Lotus (Lotus-Renault, Kimi Räikkönen, Romain Grosjean)
Február 5.
Force India (Force India-Mercedes, Paul Di Resta, Nico Hülkenberg)
Február 3.
Sauber (Sauber-Ferrari, Kobajasi Kamui, Sergio Pérez)
Február 6.
Toro Rosso (Toro Rosso-Ferrari, Daniel Ricciardo, Jean-Eric Vergne)
Február 6.
Williams (Williams-Renault, pastor Maldonado, Bruno Senna)
Február 7.
Caterham (Caterham-Renault, Heikki Kovalainen, Jarno Trulli)
Január 26.
HRT (HRT-Cosworth, Pedro de la Rosa, Narain Karthikeyan)
???
Marussia (Marussia-Cosworth, Timo Glock, Charles Pic)
Március 1.

 

Legfrissebb hírek

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
44 perce

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
1 órája

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
2 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2 órája

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
3 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
4 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik