Másfél év felfüggesztett börtönt kapott a verekedő Sutil

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2012.01.31. 12:13
null
Sutil foghatja a fejét... (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
A müncheni bíróság egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Adrian Sutil korábbi Formula–1-es pilótát, aki ellen testi sértés vádjával indítottak eljárást. A határozatot kedden délelőtt hirdették ki, s azt egyelőre nem tudni, hogy a 29 éves versenyző ügyvédei fellebbeznek-e az ítélet ellen.   

Sutilt a luxemburgi Eric Lux, a Lotus Renault társtulajdonosa és igazgatója perelte be, mert állítása szerint a német sportoló szándékosan okozott neki sérüléseket tavaly egy sanghaji szórakozóhelyen.

Sutil és Lux az áprilisi Kínai Nagydíj után közösen vett részt egy fogadáson, ahol vita bontakozott ki kettejük között, s a pilóta a sértett állítása szerint egy törött pezsgőspohárral okozott neki sérüléseket.

A versenyző többször is elmondta, nem állt szándékában megsebesíteni az üzletembert, Lux azonban fizikai erőszak és súlyos testi sértés vádjával büntetőjogi panaszt nyújtott be Sutil ellen.

Korábban megírtuk, hogy Sutil bocsánatot kért Luxtól, az ügy müncheni bírósági tárgyalásán beszélt arról, hogy többször is megkereste a luxemburgi üzletembert, aki ennek ellenére sem állt el a pertől.

„Mindent megpróbáltam, hogy megegyezzünk, és ne kelljen a bíróságra jönnünk, még azt is felajánlottam Ericnek, hogy támogatom az afrikaiak megsegítésére indított törekvéseit. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, sohasem akartam, hogy ilyesmi történjen” – mondta az öltönyben feszülő Sutil, akivel a tavalyi idény után nem hosszabbított szerződést a Force India, a csapat a szintén német Nico Hülkenberget alkalmazza helyette a skót Paul Di Resta csapattársaként (a tesztpilóta a francia Jules Bianchi lett).

Legfrissebb hírek

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
50 perce

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
51 perce

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kalmár Ákos röplabdázó szünetelteti a pályafutását

Röplabda
1 órája

F1 75: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett

F1
1 órája

Nem jutottak döntőbe a magyar műúszók a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát

Vizes vb 2025
1 órája

Birkózás: továbbra is Európa elitjében a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik