Formula-1: Rosberg szerint nem gond a Mercedes késlekedése

2012.01.02. 14:42
Címkék
Nico Rosberg, a Formula–1-ben szereplő Mercedes-istálló német pilótája nem aggódik amiatt, hogy csapata kihagyja az év első közös tesztjét, és csak a másodikra készíti el 2012-es autóját.

„A csapat vezetősége ezt a döntést hozta, és elfogadom – mondta Rosberg az autosport.com-nak adott interjújában. – Ha korán tesztelünk, sietni kell az autó elkészítésével és finomításával, így viszont nyerünk két hetet. A műszaki stáb a tavaly érkezett Aldo Costával és Geoff Willisszel jól összeállt, a gyár felkészültsége is megfelelő. Tavaly nem fért volna bele ennyi csúszás, nem lettünk volna készek az első versenyre. Az idén viszont megengedhetjük magunknak, és már a kész autóval kezdhetjük el a felkészülést."

Rosberg elárulta, a tavalyi idénynyitót követően szégyenkezett csapattársával, Michael Schumacherrel együtt, mert az utolsó tesztet követően roppant magabiztosan nyilatkoztak, de aztán kiderült, hogy a dobogótól is nagyon távol van a Mercedes, ami kedvét szegte az istállónak.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
3 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
3 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
3 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
3 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
3 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik