Formula-1: Massa biztos benne, hogy az idén gyorsabb lesz Alonsónál

2012.01.12. 12:51
Címkék
A Formula-1-es Ferrari pilótája, Felipe Massa elmondta: ha versenyképes autója lesz a 2012-es idényben, akkor gyorsabb lesz és jobb eredményeket fog elérni csapattársánál, Fernando Alonsónál. A brazil versenyző 2011-ben a hatodik helyen zárta a sorozatot, míg spanyol társa negyedik lett.

„Meggyőződésem, hogy képes vagyok rá – felelte Felipe Massa arra a kérdésre, hogy 2012-ben fel tudja-e venni a versenyt Alonsóval. – Azokon a pályákon, ahol a gumik kopása nem volt jelentős, a vezetési stílusban mutatkozott leginkább különbség. Ugyanolyan időt, sőt jobbat is el tudok érni, mint Fernando, azaz gyorsabb is lehetek nála.”

Annak ellenére, hogy a nyomás egyre nagyobb Massán, nemcsak versenyeket szeretne nyerni, hanem világbajnoki címet is. A brazil pilóta szerződése a 2012-es idény végén lejár a Ferrarinál.

„A bajnokságon jár az eszem, melyhez természetesen versenyképes autóra van szükség már a kezdetektől. Ha öt vagy hat futamon nem jönnek az eredmények, azt már nagyon nehéz helyrehozni. A szezon kezdete, az első fele sokkal fontosabb lesz számomra, mint a folytatás” – tette hozzá Massa.

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
2 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
2 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik