F1: Sutil bocsánatot kért a Lotus tulajdonosától, amiért megvágta

2012.01.30. 15:42
Címkék
Adrian Sutil bocsánatot kért Eric Luxtól, a holt idényben Renault-ból Lotusszá alakuló Formula–1-es istálló társtulajdonosától, akinek a tavalyi Kínai Nagydíjat követő partin megvágta a nyakát egy törött üveggel. A német Formula–1-es pilóta az ügy müncheni bírósági tárgyalásán beszélt arról, hogy többször is megkereste a luxemburgi üzletembert, aki ennek ellenére sem állt el a pertől.

„Mindent megpróbáltam, hogy megegyezzünk, és ne kelljen a bíróságra jönnünk, még azt is felajánlottam Ericnek, hogy támogatom az afrikaiak megsegítésére indított törekvéseit. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, sohasem akartam, hogy ilyesmi történjen” – mondta az öltönyben feszülő Sutil, akivel a tavalyi idény után nem hosszabbított szerződést a Force India, a csapat a szintén német Nico Hülkenberget alkalmazza helyette a skót Paul Di Resta csapattársaként (a tesztpilóta a francia Jules Bianchi lett).

Sutil a tavalyi Kínai Nagydíj utáni partin Lewis Hamiltonnal ünnepelte a McLaren-pilóta győzelmét, de szemtanúk szerint túlságosan is hevesen, amiért Lux megpróbálta csendre inteni. Ekkor dühödött be Sutil, és megvágta törött üveggel az üzletembert, akinek az ügyvédjei egyéves felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérik.

Lux hétfőn Münchenben azt mondta: „A telefonos bocsánatkérés nem elég, elvártam volna, hogy személyesen eljöjjön Luxemburgba.”

Legfrissebb hírek

Szabó Levente gólja ellenére kikapott a Zaglebie Lubin – videó

Légiósok
12 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a Szeged

Röplabda
33 perce

BL-negyeddöntő: Real Madrid–Bayern München

Bajnokok Ligája
48 perce

BL, negyeddöntő: Sporting–Arsenal

Bajnokok Ligája
48 perce

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
1 órája

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik