F1: Hamilton mégsem megy el Sutil tárgyalására, dolgoznia kell

2012.01.24. 12:30
Címkék
Lewis Hamilton nem vesz részt tanúként az Adrian Sutil ellen indított perben, jelentette ki a McLaren pilótája, akinek az istállójánál kell dolgoznia január 30-án, amikor a meghallgatása lenne. Sutilt még tavaly perelte be Eric Lux, a tavaly még Renault, az idén már Lotus néven induló csapat egyik tulajdonosa, miután Sutil egy sanghaji mulatozás közben törött üveggel megvágta a nyakát.

A Force Indiától az idény végén kitett Sutil ellen indított pert január 30-án és 31-én tartják meg Münchenben, s bár Hamilton korábban azt mondta, mindenben együttműködik a német bírósággal, most mégis nemet mondott.

A Formula–3-ban Hamilton csapattársaként versenyző Sutil az angollal együtt ünnepelt a mclarenes győzelmét hozó Kínai Nagydíj után, amikor a szintén a bárban tartózkodó Lux csendre intette. Sutil a vád szerint ezután suhintotta meg a törött üveggel.

Az ügyész egyéves felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
2 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
14 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
21 perce

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
23 perce

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
25 perce

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
26 perce

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
26 perce

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
34 perce
Ezek is érdekelhetik