F1: a Pirelli cáfolja, hogy a Ferrarinak akar kedvezni abroncsaival

2012.01.30. 16:25
Címkék
Bár a Pirelli gumigyár igazgatója személyes és gazdasági okokból is boldog lenne, ha a Ferrari nyerné meg a 2012-es Formula–1-es világbajnokságot, cáfolta, hogy az olasz istálló esélyeinek növelése érdekében alakítják át a 2011-es gumikeverékeket.

A Pirelli tavaly év vége óta nem csinált titkot belőle, hogy a 2012-es szezonra a keverékeiben a fő változás a keményebb változatok lágyítása, aminek a mezőnyből Felipe Massa, a Ferrari pilótája örült a leghangosabban. A brazil szerint ezzel saját és csapata hátránya is csökken a Red Bullhoz képest.

Az utóbbi időszakban többen is azzal vádolták meg a Pirellit, hogy részrehajló, ezért Marco Tronchetti Proverának magyarázkodnia kellett.

„Olaszként természetesen a Ferrari sikeréért szorítok, ha brit lennék, bizonyára a a McLaren felé húzna a szívem – mondta az üzletember olasz és spanyol újságíróknak. – Azt sem tagadom, hogy az európai válságban Olaszországon sokat lendítene, ha néhány kiváló vállalat kiemelkedő sikere visszaadná honfitársaim életkedvét és önbizalmát. Ám a Formula–1-es gumikat nem egyetlen csapatnak az érdekei szerint gyártjuk, hanem az összes istálló figyelembevételével. A 2011-es autók alapján pedig azt sem tudhatjuk, melyik autónak fognak kedvezni a 2012-es gumik.”

Tronchetti Provera elmondta, a Pirellinek mindegy, hogy egy vagy több gumiszállító szerepel-e az F1-ben, ez kizárólag a Nemzetközi Automobil-szövetség döntése.

Legfrissebb hírek

Szabó Levente gólja ellenére kikapott a Zaglebie Lubin – videó

Légiósok
10 perce

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a Szeged

Röplabda
31 perce

BL-negyeddöntő: Real Madrid–Bayern München

Bajnokok Ligája
46 perce

BL, negyeddöntő: Sporting–Arsenal

Bajnokok Ligája
46 perce

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
1 órája

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik