Räikkönen: Semmit sem veszítettem a sebességemből

2011.12.22. 08:26
null
Kimi Räikkönen a jelek szerint bizakodó (Fotó: Renault)
Címkék
A Renault-istállóhoz szerződő Kimi Räikkönen szerint nem lesz gondja a Formula–1-be való visszailleszkedéssel, a kétéves kihagyás után legfeljebb a Pirelli gumijaihoz lesz nehéz hozzászoknia. A csapat hozzáállásával és felkészültségével elégedett, már csak jó autó kellene neki.

 

„Motiváltabb vagyok, mint valaha, s nem hiszem, hogy bármivel is lassabb lennék, mint amikor legutóbb a Formula–1-ben versenyeztem – idézi a csapat honlapja Kimi Räikkönent. – A legnehezebb a gumikhoz való hozzászokás lesz, de emiatt sem aggódom különösebben.”

Az idén több versenyző, köztük Felipe Massa és Mark Webber is szenvedett a Pirelli gumijai miatt, ezért is jegyezte meg Räikkönen, hogy ez lehet az egyik legkényesebb pontja a visszatérésének.

„Bár az autókra vonatkozó szabályok nem nagyon változnak meg, az apró módosítások az autó több részére is kiterjednek, alaposan át kell majd szabni az autókat, amelyek másak lesznek, mint az idén, és emiatt változhatnak az erőviszonyok” – folytatta Räikkönen.

Az F1-es versenyen legutóbb 2009-ben induló finn a hetekben kétszer járt a csapat angliai főhadiszállásán, és biztató szavakkal szólt a gyárról.

„Először a csapat évzáró bulijára mentem el, és örömmel láttam, mennyire mellettem állnak a csapat tagjai. Legutóbb viszont végigjártam a központot, és láttam, nem véletlenül lett világbajnok a csapat. A legutóbbi időszak fejlesztései között van az új szimulátor, a szélcsatorna és a számítógépes tervezőrendszer is, nagyon bizakodó lettem” – idézték a finnt, akit meglepett, hogy ekkora médiafelhajtás kísérte szerződtetésének bejelentését.

„Nem vártam ekkora hisztériát, úgy látom, nagyon hiányoztam már. Ha úgy nézzük, kilenc idény alatt 18 győzelmet arattam, és világbajnok lettem, ismerem a sportágat. A raliban és a NASCAR-ban új dolgokat tanultam, de ezt most hazatérésként élem meg. Nagyon várom, hogy a volán mögé üljek” – mondta Räikkönen.

Most már csak abban reménykedhetünk, hogy ezt valóban a finn mondta, és nem a jövőre már Lotus néven induló istálló sajtósai fogalmazták meg…

 

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
5 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
5 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
5 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
5 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik