Formula-1: Schumacher nem nyugdíjazza magát, készül 2012-re is

2011.07.08. 07:39
Michael Schumacher a Mercedes GP Petronas F1 Team 42 éves, hétszeres Formula-1-es világbajnoka megerősítette, hogy nem áll szándékában idő előtt nyugdíjazni magát, és kitölti a csapattal korábban kötött, hároméves szerződését. Így még a 2012-es szezonban is biztosan az F1-es pályákon látjuk őt, méghozzá versenyzőként.

„Hároméves szerződést kötöttem a Mercedesszel, amelyben van ugyan egy opciós lehetőségem arra, hogy bármikor befejezzem a versenyzést, nekem azonban ez nem szerepel a terveim között" – nyilatkozta Schumacher, akivel kapcsolatban visszatérését követően már tavaly felvetődött, hogy talán mégsem tölti ki a szerződésben foglalt három évet.Schumacher, akivel kapcsolatban visszatérését követően már tavaly felvetődött, hogy talán mégsem tölti ki a szerződésben foglalt három évet.

A német klasszis visszatérését nagy várakozás előzte meg, de egyelőre továbbra is a középmezőnyt erősíti. A futamokon, és így az összetett pontversenyben nem igazán tud érdemben hozzászólni a legjobbak csatájához – ezt hétszeres világbajnokként nyilván nem könnyű megélnie és feldolgoznia –, a most zajló, 2011-es szezonban 26 pontjával a tizedik pozíciót foglalja el.

 

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
3 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
6 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
14 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01