Formula-1: mindkét fél győztesnek tekinti magát a Lotus-perben

Vágólapra másolva!
2011.05.28. 08:35
Címkék
A Team Lotus megtarthatja a nevét, és a felperes Group Lotus is használhatja a patinás nevet a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokságban – a döntést a londoni legfelsőbb bíróságon Peter Smith bíró jelentette be még pénteken.

A névhasználattal, csapatszínekkel és címerekkel kapcsolatos hosszú jogi vitát lezáró döntést mindkét fél győzelemként kommunikálja, ugyanakkor a Group Lotus – a Renault csapat támogatója – jelezte: szándékában állt tovább pereskedni, hiszen a Lotus két csapatnévbeli feltűnése nemkívánatos zavart kelthet a rajongók körében.

Az utcai autókat gyártó Group Lotus az idén a Renault fő támogatójaként szállt be a sorozatba, s opciója van rá, hogy 2013-tól teljesen a nevére vegye az istállót. Az év elején meg akarta tiltani a másik, zöld-sárga csapatnak, hogy a Lotus nevet használja, de a gárda nem engedett, így bíróságra került az ügy. A tárgyalást húsvét előtt tartották meg, az ítéletig pedig mostanáig várni kellett.

A malajziai kézben lévő Group Lotus vállalat a tavalyi idény előtt áldását adta rá, hogy a Mike Gascoyne tervezőmérnök által alapított Litespeed-projekt a malajziai Tony Fernandes irányításával, Lotus néven induljon a 2010-es világbajnokságon. A Lotus Racing az idén azután lett Team Lotus, hogy az 1994-ben csődbe jutó, azonos nevű istálló egykori tulajdonosától megvásárolta a névhasználati jogot.

Legfrissebb hírek

Elkészült a férfi jégkorong-válogatott világbajnoki programja

Jégkorong
5 perce

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
15 perce

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
37 perce

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
52 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
53 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
1 órája

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik