Formula-1: Már nem csak a Red Bull-lal kell foglalkoznunk - Hamilton

Vágólapra másolva!
2011.05.07. 14:48
Címkék
Lewis Hamilton a tavalyi Brazil Nagydíj óta, azaz négy verseny után először szorult ki az első háromból az időmérőn: a McLaren pilótája csak a 4. rajtkockából várhatja a piros lámpák kialvását a vasárnap 14 órakor kezdődő Török Nagydíjon. Az angol nincs éppen elkeseredve, de tudja, nehéz futama lesz az egyre erősebb riválisok ellen.

„Ez nem a pole pozíció, de még mindig jobb, mint a semmi – mondta Hamilton. – Kicsit jobbra számítottam, ám innen még bőven harcban lehetünk a dobogós helyekért, igaz, nincs meg az a plusz készlet vadonatúj lágy gumink, mint azoknak, akik előlünk rajtolnak. A Ferrari és a Mercedes veszélyes lehet ránk a versenyen, már rég nem csak a Red Bull-lal kell foglalkoznunk."

Csapattársa, Jenson Button még két hellyel hátrébbról startol majd.

„Nem tökéletes ez a rajthely, jobbra számítottam. Nem elég, hogy a harmadik sorba csúsztam vissza, még a pálya koszos oldaláról is kell indulnom. Nem tudom, mire számítsak a rajtnál, érdekes lesz" – mondta Button.

Legfrissebb hírek

Feröer elleni győzelemmel hangolt az Eb-selejtezőre az U21-es válogatott

Magyar válogatott
12 perce

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
13 perce

Szoboszlai a legfiatalabb 60-szoros válogatottunk lesz – Albertet és Kocsist is megelőzve

Magyar válogatott
29 perce

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
30 perce

A mexikói Kisbika nagy áttörése – sztárportré, Isaac Del Toro

Képes Sport
1 órája

„Bennünk élő történelem” – bemutatták a női kézilabda-válogatott új mezét

Kézilabda
1 órája

ATP-vb: De Minaur két szettben megverte Fritzet

Tenisz
1 órája

Világbajnok és Európa-bajnok magyar kézilabdázókat köszöntöttek

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik