Formula-1: Hamilton az elfékezett gumija ellenére sem aggódik

Vágólapra másolva!
2011.05.21. 15:56
Címkék
Lewis Hamilton már az időmérő edzésen elfékezte egyik lágy gumiját, s mivel az idén Malajziában volt már gondja ebből, szurkolói aggódhatnak. A McLaren pilótája azonban nem érzi úgy, hogy tartania kellene a nagy visszaeséstől. Csapattársa, az 5. rajtkockából induló Jenson Button a pálya tiszta oldalának és frissen tartott lágy gumi készletének örül.

„Sajnos az időmérőn elfékeztem a bal első gumimat, ami ezeknél az abroncsoknál nagy hátrány lehet, de ha sikerül állítanunk a kerekek egyensúlyán, nem lehet gond a versenyen – mondta Hamilton, aki a tavalyi futam utolsó körében éppen a bal első kerék defektje miatt esett ki. – Bár jobb az autónk, mint a Török Nagydíjon volt, a Red Bull előnye sajnos nőtt hozzánk képest."

„Nem volt rossz a köröm, elégedett vagyok vele, de sajnos nem sikerült megcsípnem a harmadik rajtkockát, sőt a végén visszaszorultam az ötödik helyre – fogalmazott Button. – Így viszont a pálya tiszta oldalára kerülök, és bízom benne, hogy a gumikkal való spórolás kifizetődik. Fernando mindegyik lágy készletét megkezdte, ami jó hír számunkra."

Legfrissebb hírek

„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

Képes Sport
15 perce

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
33 perce

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
34 perce

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
7 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
7 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
8 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik