Formula-1: Csak szemfényvesztés volt, hogy az élen haladtam - Alonso

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 16:32
Címkék
Fernando Alonso a 18. körig vezetett a Spanyol Nagydíjon, a végén mégis úgy lett az 5., hogy körhátrányban ért célba. A spanyol elismerte, van még mit fejlődnie a Ferrarinak, amellyel a héten 2016 végéig meghosszabbította szerződését.

„Az idén hiányoztak a jó rajtjaim, végre most sikerült, Vettel szélárnyékát kihasználva feljöttem az első helyre – mondta Alonso a BBC-nek. – Ahhoz képest, milyen rosszul kezdődött a hétvégén, az első kört az élen zártam, és sokáig ott is maradtam. Ez szemfényvesztés volt, egyelőre nem ott van a helyünk, és ezzel tisztában is vagyunk. Két csapat messze a többi előtt jár, feladatunk, hogy ezen változtassunk."

Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
5 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
5 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
6 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
6 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik