Formula-1: Az sem érdekelt volna, ha összeütközünk - Alonso

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 18:05
Címkék
Fernando Alonso a Monacói Nagydíj végére tartogatta a Sebastian Vettel elleni akcióját, de végül nem kerülhetett rá sor, mert Jaime Alguersuari és Vitalij Petrov ütközése után félbeszakították a versenyt, az újrainduláshoz friss gumikat kaptak a pilóták, és eltűnt a ferraris jobb abroncsból származó előnye. Jenson Buttont azonban egy korábbi biztonsági autós időszaknak köszönhetően előzte meg.
„Az első biztonsági időszakban nyertem egy helyezést Buttonnal szemben, a másodikban viszont talán elveszítettem a versenyt – mondta Alonso. – Egyértelmű volt, hogy a Red Bull gumijai nyolc körrel a vége előtt teljesen elkoptak, a hajrára terveztem az akciót. A vb-n túl nagy a lemaradásom, nem volt vesztenivalóm, mindenképpen megpróbáltam volna előzni, az sem érdekelt volna, ha összeütközünk. A sebességünkkel elégedett voltam, hét napja másfél percet kaptam a győztestől, most majdnem nyertem.”
Legfrissebb hírek

Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

Kézilabda
3 perce

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
57 perce

„Sohasem a helyezések motiváltak” – Hosszú Kávé Tóth Attilával

Képes Sport
1 órája

Vb-selejtezők: Mbappé megsérült, visszatért Madridba

Foci vb 2026
1 órája

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
1 órája

ZTE: jóváhagyták a hitelfelvételt, új pontok kerültek a klub és a város megállapodásába

Labdarúgó NB I
2 órája

Horváth Dávid: Annyi NB I-es meccset nézek meg a helyszínen, amennyit csak lehet

Labdarúgó NB I
2 órája

Vb-selejtező: egy forduló maradt, hányadik lesz a magyar válogatott? – szavazás

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik