Formula-1: a vb-éllovas Vettel még mindig tart a riválisaitól

Vágólapra másolva!
2011.05.08. 16:52
Címkék
Sebastian Vettel óvatosan nyilatkozott idei negyedik versenyen aratott harmadik győzelme után Isztambulban, szerinte még tartani kell a Red Bull-istálló riválisaitól. Vettel tizedszer nyert a pole pozícióból rajtolva, a jelenlegi mezőnyből e tekintetben csak Michael Schumacher (40) és Fernando Alonso (13) jobb nála.
„Egyelőre csak annak örüljünk, hogy sok pontot szerzünk, mert nagy előnyt kell építenünk a pontversenyben – óvatoskodott Vettel. – Tavaly láthattuk, hogy Fernando vesztett helyzetből egyik pillanatról a másikra a világbajnokság esélyesévé vált, és ez az idén is előfordulhat. Még ne ünnepeljünk! A verseny? A jó rajt után sikerült elhúznom, és csak arra kellett reagálnom, amit a többiek tettek."
Legfrissebb hírek

Vb 2026: nem bírt egymással az Arab Emírségek és Irak a selejtezős párharc első meccsén

Foci vb 2026
7 perce

Varga Barnabás fejes góljával szereztük meg a vezetést az örmények ellen – videó

Magyar válogatott
20 perce

Férfi kosárlabda: tizenöt fős keretet hirdetett Gasper Okorn kapitány a vb-selejtezőkre

Kosárlabda
50 perce

Török bundabotrány: több mint száz futballistát tiltottak el ideiglenesen az első és másodosztályból

Minden más foci
1 órája

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
1 órája

Vb-selejtező: Örményország–Magyarország

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki sikerkovács az Alba Fehérvár kispadján

Kosárlabda
2 órája

Feröer elleni győzelemmel hangolt az Eb-selejtezőre az U21-es válogatott

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik