Formula-1: a Ferrari szívesen szerződtetne élpilótát Alonso mellé

Vágólapra másolva!
2011.05.20. 16:43
Címkék
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke nem zárkózik el tőle, hogy Sebastian Vettelt vagy Lewis Hamiltont szerződtesse az istállóhoz Fernando Alonso mellé, miután 2012 végén lejár Felipe Massa megállapodása. Alonso és Hamilton elfogadná, hogy újra csapattársak legyenek, de nem örülnének neki.

„Senkinek a szerződtetését nem zárhatjuk ki, nyitva áll az ajtónk Vettel és Hamilton előtt is, hozzánk szerződhetnek 2016 előtt – mondta Domenicali Barcelonában az újságíróknak. – Ami Hamiltont illeti, sohase mondjuk, hogy soha, de most nem akarom megbántani jó barátomat, Martin Whitmarsht, a McLaren csapatfőnökét azzal, hogy elkezdek Lewis szerződtetéséről beszélni. Felipének még van egy éve nálunk, megbízunk benne."

Massa szerint még korai a szerződéshosszabbításáról beszélni, igaz, Alonsóval is egy hét alatt megegyezett a Ferrari vezetősége az újabb öt esztendőről. A spanyol és Hamilton nem zárkózott el attól, hogy a veszekedésektől hangos 2007-es mclaranes közös élmény után újra összeüljenek, de nem is repestek az örömtől a felvetés után.

„Nem lenne nagy dráma, ha megint csapattársak lennénk, bár kétlem, hogy ő megint belemenne. Nekem mindegy, milyen autóval, csak legyőzzem őt" – mondta Hamilton még csütörtökön.

„Nem bánnám, ha ideszerződne, de szerintem tökéletes a mostani felállás. A csapatnak elég gondja van magában is, nem kell azzal tetézni, hogy problémás versenyzőt igazol" – fogalmazott Alonso.

Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
3 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
3 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
4 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
4 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik