Formula-1: a Ferrari nem dramatizálja túl a légterelő betiltását

Vágólapra másolva!
2011.05.22. 13:18
Címkék
A Ferrari-istálló nem tulajdonít nagy jelentőséget új hátsó légterelője betiltásának, ugyanakkor biztos benne, hogy szabályos az alkatrésze. A Nemzetközi Automobil-szövetség szombat délelőtt jelezte, hogy a Ferrari nem használhatja az először pénteken bevetett légterelőjét, mert a tetején túl magasra ér két kiegészítő lemez.

„Szerintünk a kiegészítő elemek szabályosak, de tudjuk, hogy az FIA szabályrendszerét többféleképpen lehet értelmezni – mondta Aldo Costa technikai igazgató. – Ám annyira jelentéktelen alkatrészről van szó, hogy több szót nem is érdemel az egész ügy."

„Nem nyertünk vele többet egy-másfél tizedmásodpercnél, nem nagy ügy, hogy lekerült az autóról. Nem ez oldotta volna meg a problémáinkat" – tette hozzá Fernando Alonso, aki a 4. rajtkockából indul a 14 órakor kezdődő Spanyol Nagydíjon.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
6 perce

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
39 perce

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
1 órája

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
7 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
7 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
7 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
8 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
8 órája
Ezek is érdekelhetik