F1: Vettel véletlenül kapott lágy gumikat, ez lett a nyerő taktika

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 17:53
Címkék
A Red Bull-istálló elismerte, hogy véletlenül tett szuperlágy helyett lágy gumit Sebastian Vettel autójára a Monacói Nagydíj 16. körében történt boxkiálláskor. A német, amint megtudta, hogy mi történt, és érezte, mennyire jól bírják a gumik, úgy döntött, végigmegy. Óriási szerencséje volt, nemcsak a gumiválasztással,  hanem a Felipe Massa balesete miatt elrendelt biztonsági időszakkal is.

„Jenson az első boxkiállások után elém került, és sokkal gyorsabb volt nálam a szuperlágy gumijain – mondta Vettel. – A biztonsági időszakban a csapat be akart hívni, de tudtam, hogy akkor elveszítem az esélyemet a győzelemre, ezért kint maradtam. Meg akartam próbálni, hátha sikerül így is nyerni. Fernando és Jenson nagyon feljött rám, de úgy érzem, akkor is nyerek, ha nem szakítják meg a futamot. Ha nincs az első biztonsági időszak, nem lehetett volna megverni Jensont, ebből a szempontból szerencsém volt.”

Christian Horner csapatfőnök szerint óriási véletlennek köszönhette Vettel, hogy végül győztesként zárta a Monacói GP-t.

„Az első kiállásnál a rádió nem működött jól, a vezérlőből nem jutott el az információ a szerelőkhöz, akik felkészületlenül fogadták a pilótákat. Sebnek szuperlágyat kellett volna adni, de lágyat kapott. Végül Seb képes volt a balesetig menni velük, hihetetlen, hogy még ezt a hibát is a saját hasznára tudta fordítani” – mondta Horner.

Legfrissebb hírek

Pozitív lett a doppingtesztje a WBO volt nehézsúlyú világbajnok ökölvívójának

Ökölvívás
4 perce

Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

Kézilabda
8 perce

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
1 órája

„Sohasem a helyezések motiváltak” – Hosszú Kávé Tóth Attilával

Képes Sport
1 órája

Vb-selejtezők: Mbappé megsérült, visszatért Madridba

Foci vb 2026
1 órája

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
1 órája

ZTE: jóváhagyták a hitelfelvételt, új pontok kerültek a klub és a város megállapodásába

Labdarúgó NB I
2 órája

Horváth Dávid: Annyi NB I-es meccset nézek meg a helyszínen, amennyit csak lehet

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik