F1: Nem a szerencse döntött Kínában, még tanulnunk kell - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.05.06. 07:39
Címkék
Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnok pilótája úgy véli, a McLaren Sanghajban aratott győzelme nem a szerencse műve, csapatának viszont tanulnia kell a Kínai Nagydíjon elkövetett hibákból.

„Ezekből a versenyekből tanulni kell, hogy ne kövessük el még egyszer ugyanazokat a hibákat” – nyilatkozta a szezon első két futamán diadalmaskodó Vettel Isztambulban.

A német világbajnok lekicsinyelte azon alakulatok esélyét, amelyek az időmérőn megpróbálnak spórolni a gumikkal, hogy a futamra több szett friss abroncsuk maradjon. Annak ellenére vélekedett így, hogy csapattársa, Mark Webber a Kínai Nagydíj időmérő edzésén korán búcsúzott, de a 18. rajtpozícióból a harmadik helyre jött fel, köszönhetően nagyrészt a több vadonatúj lágy guminak.

„Mindig úgy gondoltam, ha adva van a lehetőség a pole pozíció megszerzésére, akkor mindent el kell követni, hogy elérd. Ha a hátsó sorokból rajtolsz, abban sok a rizikó, és mindennek tökéletesen kell működnie" – mondta a Red Bull-pilóta.

Legfrissebb hírek

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
3 perce

Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Népsport
22 perce

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
23 perce

Olvasóink megint kihagyták Bollát – így küldenék pályára a mieinket Jerevánban

Magyar válogatott
29 perce

Aerobik: három magyar arany az U15-ös és junior Eb-n

Utánpótlássport
43 perce

Szabalenka kereste idén a legtöbbet a női teniszezőknél

Tenisz
54 perce

Ancelotti: A hatodik címért megyünk Amerikába

Foci vb 2026
1 órája

Tiszta fehérben játszik Örményországban a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik