F1: Az a baj, hogy fekete vagyok? - Hamilton kiakadt a sportbírókra

Vágólapra másolva!
2011.05.29. 17:19
Címkék
Lewis Hamilton nem rejtette véka alá a véleményét a Monacói Nagydíj után. A vasárnapi futamot a 6. helyen záró, Felipe Massával történt ütközése miatt megbüntetett, Pastor Maldonado kilökése miatt pedig a verseny után a sportfelügyelő testület elé hívott McLaren-pilóta őszinte nyilatkozatot tett a BBC-nek a leintés után.

„Ez azért már vicc, hogy hat futamon ötödször rendelnek a sportfelügyelők elé. Mindig mindenről én tehetek, vagy az a baj, hogy fekete vagyok? – kesergett Hamilton a BBC verseny utáni interjújában. Ha utóbbit viccnek szánta, nem sült jól el, mert mindenki másra haragudott… – Az időmérőn Felipe feltartott, engem büntettek meg. A versenyen ő jött nekem, engem büntettek meg. Maldonado is rám csukta a kaput a kanyarban, hagyhatott volna helyet. Nevetségesek ezek a pilóták, és az egész egy hülyeség. Ha valóban hibázok, felteszem a kezemet, de most nem ez történt."

„A csapat nem készült fel a boxkiállásomra – folytatta Hamilton. – Embert próbáló hétvége volt, az biztos. Mindegy, mostantól befogom a számat, és megpróbálom élvezni az idény hátralévő részét, mert fantasztikus szezonunk van.”

Legfrissebb hírek

Pozitív lett a doppingtesztje a WBO volt nehézsúlyú világbajnok ökölvívójának

Ökölvívás
1 perce

Férfi kézi NB I: egyik legjobbját veszítheti el az ETO – reagált a klub és a Széchenyi Egyetem is

Kézilabda
5 perce

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
1 órája

„Sohasem a helyezések motiváltak” – Hosszú Kávé Tóth Attilával

Képes Sport
1 órája

Vb-selejtezők: Mbappé megsérült, visszatért Madridba

Foci vb 2026
1 órája

F1: továbbra is a Ferrari a legértékesebb csapat

F1
1 órája

ZTE: jóváhagyták a hitelfelvételt, új pontok kerültek a klub és a város megállapodásába

Labdarúgó NB I
2 órája

Horváth Dávid: Annyi NB I-es meccset nézek meg a helyszínen, amennyit csak lehet

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik