F1: Alonso új szerződése sem tarthat távol a Ferraritól - Vettel

Vágólapra másolva!
2011.05.19. 18:41
Címkék
Sebastian Vettel úgy véli, Fernando Alonso szerződéshosszabbítása nem csökkentette nullára az esélyét annak, hogy a jövőben a Ferrarihoz igazoljon.

„Tudom, hogy amit most mondani fogok, sokakat megdöbbent, néhány újságnak meg főcímként szolgál, de Fernando csütörtökön bejelentett szerződéshosszabbításától még a Ferrarihoz szerződhetek 2016 előtt – mondta Vettel Barcelonában. – Minden csapatnak két autója van, és miért ne lehetnék Fernando csapattársa? Nem akarok arról beszélni, mi lesz a mostani szerződésem lejárta után, 2015-ben, mert nagyon távoli jövő, de kizárni sem lehet semmit sem."

Vettel gratulált Alonsónak, hogy öt évre előre el tudta dönteni, hol akar versenyezni.

„Pontosan tudom, milyen az, ha valaki jól érzi magát egy istállónál, tesz azért, hogy ez a biztonságérzete sokáig kitartson. Csodálom Fernandót, hogy ennyire előre tudott gondolkozni" – tette hozzá Vettel.

Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
1 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
1 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
1 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
1 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik