F1: túl sok a gomb az új Ferrari kormányán a pilóták szerint

MTI MTIMTI MTI
2011.01.13. 15:40
Címkék
Fernando Alonso és Felipe Massa szerint az idén életbe lépő szabályváltoztatások miatt túl sok gomb került a Formula–1-es Ferrari kormányára, így jóval nehezebbé és bonyolultabbá válik az autó irányítása.
A két versenyző a maranellói alakulat csütörtöki, idei első sajtótájékoztatóján elmondta, az állítható hátsó szárnyak bevezetése, a 2009-ben már használt, a mozgási energiát visszanyerő rendszer (KERS) alkalmazása, valamint az új gumigyártó, a Pirelli megjelenése amúgy sem könnyíti meg a dolgukat, ráadásul korlátozottak a tesztelési lehetőségek is.„Annyi gomb van a kormányon, hogy könnyen elterelődhet a figyelmünk a vezetésről – mondta a kétszeres világbajnok Alonso. – Sokkal nehezebb lesz irányítani az autót, ha például az egyik kanyartól a másikig több változtatást is szeretnénk végrehajtani a pilótafülkéből.”A legnagyobb újítás az állítható hátsó szárnyak megjelenése, amelyeket azzal a céllal terveztek, hogy segítségükkel könnyebben lehessen előzni, ugyanakkor a valós hatásukról még nem állnak rendelkezésre adatok. A versenyzők belülről tudják majd állítani a szárnyak dőlésszögét, de csak akkor, ha már két kört megtettek egy versenyen, és kevesebb mint egy másodperces hátránnyal követik az előttük haladót. Amint a pilóta rálép a fékre, az elektronika megakadályozza a szárny további mozgatását.„Ha rossz döntést hozunk, és hárman mögöttünk vannak, egy pillanat alatt veszíthetünk három pozíciót – mondta a rendszerrel kapcsolatban Massa. – Szinte minden kanyarban három-négy gombot kell nyomnunk, ami kétségtelenül sok egy kicsit.”A spanyol és a brazil pilóta abban is egyetértett, hogy a Pirelli gumik megjelenése szintén nagy változást eredményez majd, szerintük ugyanis emiatt módosulhat a versenyzők vezetési stílusa. Az új gumikkal kapcsolatos aggodalmakat erősíti, hogy ha a februárban sorra kerülő spanyolországi tesztek során nem esik az eső, a csapatok nagy valószínűséggel úgy érkeznek majd Malajziába, a szezon harmadik futamára, hogy nem tudták kipróbálni a vizes aszfaltra tervezett gumikat.A Formula–1-es világbajnoki szezon március 13-án Bahreinben rajtol.
Legfrissebb hírek

Egy győzelemre a bronzéremtől az UVSE a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
13 perce

Molnár Attila 7. lett Hsziamenben, óriási U20-as világcsúcs gerelyhajításban

Atlétika
16 perce

A lettek legyőzték a címvédő Egyesült Államokat a jégkorong-világbajnokságon

Jégkorong
38 perce

Vívás: Rabb és Szilágyi a nyolcaddöntőig jutott a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
51 perce

A páncélozott elméjű játékos útja a futballtörténeti csúcsra – portré Joao Cancelóról

Képes Sport
1 órája

Hamilton szárnyalt, Leclerc a fékekkel küszködött Montrealban

F1
1 órája

NBA: öt csapatból áll össze a legjobban védekezők idei álomötöse

Amerikai sportok
1 órája

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik