Formula-1: 64 évesen elhunyt az Arrows-istálló korábbi főnöke

MTI MTIMTI MTI
2010.12.13. 10:25
Címkék
Hosszan tartó betegség után 64 éves korában vasárnap elhunyt Tom Walkinshaw, a 2002-ben megszűnt Arrows Formula–1-es istálló csapatfőnöke.

Az 1984-ben versenyzőként túraautó Európa-bajnokságot nyert skót üzletember 1991-ben csatlakozott az F1-hez, mint a Benetton istálló technikai igazgatója, s nagy szerepe volt a későbbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher szerződtetésében, valamint a Benetton 1994-es vb-győzelmében.

Walkinshaw 1995-ben a Ligier istálló 50 százalékos tulajdonosa lett, s bár szerette volna megvásárolni az egész csapatot, végül elállt az üzlettől. Ehelyett az Arrowst vette meg, s 1997-ben leszerződtette az egy évvel korábbi világbajnokot, Damon Hillt, aki a nem túl versenyképes autóval a Magyar Nagydíjon majdnem győzött, de műszaki hiba miatt végül másodikként haladt át a célvonalon. Az 1978-ban alapított Arrows pénzügyi gondok miatt 2002-ben megszűnt, s 382 F1-es futamon egyetlen győzelmet sem aratott.

Walkinshaw ezután egy ausztrál versenysorozatban, a V8 Supercarsban vállalt szerepet, ahol előbb részesedést vásárolt a Holden csapatban, majd 2009-ben már saját istállójával indult.

A tüdőrákban elhunyt sportvezető korábban elnöke volt a Brit Autóversenyzők Klubjának (BRDC), s haláláig tulajdonosa volt az angol Gloucester rögbiegyesületnek.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
3 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
7 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
15 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01