Formula-1: Egy hiba egy helyet jelentett - Robert Kubica

2010.08.29. 16:04
Címkék
A Formula–1-es Belga nagydíjat követő interjúban a versenyt megnyerő Lewis Hamilton a nehéz körülményeket, a második helyezett Mark Webber az elrontott rajtot, Robert Kubica pedig a bokszutcában elkövetett hibáját emelte ki.

„Nagyon nehéz volt ez a futam mindenki számára. Az esőben nem lehetett tudni, mikor érdemes fékezni. A nyolcas kanyarban ki is csúsztam, akkor valaki fent vigyázhatott rám, mert utána vissza tudtam jönni az első helyre. Az egész csapatra nagyon büszke vagyok, a kerékcseréink is jól sikerültek. Reméltem, hogy a biztonsági autó bent marad a pályán, nem így lett, így viszont csak arra koncentráltam, hogy tartsam a minimális különbséget Webber és köztem” – értékelte a futamot a győztes Lewis Hamilton,Lewis Hamilton,

A világbajnoki pontverseny vezető helyét elvesztő Mark Webber rossz rajtját okolhatta a győzelem elvesztéséért.

„A felvezető körön is probléma volt a kuplunggal, állítottunk rajta, de a kezdésre még rosszabb lett. Az első kiállás jól sikerült, de arra nem volt elég, hogy megelőzzem Kubicát. Összességében boldog vagyok a második hellyel. Bár nem ugyanebben a sorrendben, de mi hárman indultunk az első három rajtkockáról, és egy ilyen versenyen nagy szó, hogy így is végződött a Belga Nagydíj. Nagyon sokat lehet veszíteni egy kis hiba miatt is. Mi most sok pontot szereztünk, és már várjuk Monzát” – mondta a futamot követően Mark Webber.

„Lewist igyekeztem beérni, sajnos nem sikerült. A második kiállásnál állítottam az autón, ezért nem koncentráltam eléggé, sajnos eltaláltam valakit, remélem, jól van. Egy hiba egy helyet jelentett. Monzában egészen más verseny lesz, sajnos ott valószínűleg nem használjuk majd az F-csatornát” – nyilatkozta a harmadik helyezett Robert Kubica.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
20 perce

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
39 perce

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Valenciában cápát neveztek el Ferran Torresről

Spanyol labdarúgás
1 órája

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
1 órája

Tizenegy esztendős angol sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2 órája