Massa ünnepelne „második születésnapján”

Vágólapra másolva!
2010.07.25. 11:19
null
Massát egy éve megcsapta a halál szele (Fotó: Action Images)
Felipe Massa egy évvel ezelőtt, július 25-én szenvedett majdnem halálos kimenetelű balesetet a Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A Ferrari brazil pilótája szombaton a harmadik helyet szerezte meg a Német Nagydíj időmérőjén, így joggal bízik benne, hogy szörnyű balesete évfordulóján szép ajándékkal lepheti meg magát és szurkolóit.

Nem sokon múlt, hogy 2009. július 25. a Formula–1 egyik fekete napjaként vonuljon be a sportág történetébe, de Felipe Massa szerencsére maradandó sérülés nélkül megúszta, hogy a Hungaroringen egy méretes rugó – amely honfitársa, Rubens Barrichello autójáról esett le – eltalálta sisakját.

A 2008-as világbajnokság ezüstérmese kilenc napot töltött kórházban Budapesten, kettőt mesterséges kómában.

„Rettentő nehéz időszakon mentem keresztül – mondta szombaton Massa, aki az idei első két futamon dobogón végzett, azóta viszont elkerülték a jobb eredmények, a legutóbbi három versenyen pontot sem szerzett. – Valaki úgy gondolta, hogy még itt a helyem, így itt vagyok, aminek nagyon örülök. Továbbra is teszem a dolgom, aztán visszatérek Magyarországra, ahol megpróbálok jó eredményt elérni."

„Először azonban a mostani versenyre koncentrálunk. Ezután lesz egy hetem a Magyar GP-n gondolkodni, amelyen hatalmas dolog lenne jól szerepelni azok után, ami tavaly történt" – folytatta a világbajnoki pontversenyben nyolcadik helyen álló, az éllovas Hamiltonnal szemben 78 pontos hátrányban lévő Massa.

A 29 éves versenyző az idénynyitó bahreini futam óta most volt a legjobb az időmérőn, így joggal bízik benne, hogy végre ismét lesz alkalma ünnepelni a futam után.

„Elégedett vagyok a harmadik hellyel, ez jó pozíciót jelent majd a vasárnapi rajtnál. Esélyünk van sok pontot szerezni, ez a célunk a versenyen, az utóbbi futamokon túl sokat buktunk. Remélhetőleg a Kanada óta tartó rossz sorozat megszakad Németországban."


 
A Képes Sporttal most dedikált F1 nyereményeket, valamint Hungaroring belépőt nyerhet.

KATTINTSON A KÉPRE, ADJON ESÉLYT MAGÁNAK A NYERÉSRE!
KATTINTSON A KÉPRE, ADJON ESÉLYT MAGÁNAK A NYERÉSRE!

 

Legfrissebb hírek

Magyar Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
59 perce

Alonso hátpanaszok miatt nem vesz részt a Magyar Nagydíj első edzésén

F1
2 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – tíz emlékezetes momentum a múltból

F1
3 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
6 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
7 órája

„Nem fair az összehasonlítás” – továbbra is számos elemében régebbi gép Cunoda Red Bullja

F1
16 órája

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
19 órája

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
20 órája
Ezek is érdekelhetik