Massa különleges érzésekkel jön Magyarországra

2010.07.28. 12:31
null
Massa tavaly úgy hagyta el Magyarországot, hogy mindenkinek köszönetet mondott, most így érkezik (Fotó: Action Images, archív)
Felipe Massa különleges érzésekkel készül visszatérni a Hungaroringre azután, hogy a tavalyi Formula–1-es Magyar Nagydíj július 25-i időmérő edzésén súlyos balesetet szenvedett (a Rubens Barrichello autójáról  lerepülő rugó Massa sisakjába fúródott). Az augusztus 1-jei futamra készülő brazil pilóta olasz versenyistállója, a Ferrari honlapján nyilatkozott erről. 

„Visszatérni Budapestre, ez valami egészen különleges számomra” – fogalmazott Massa, aki leszögezte: az első dolga az lesz, hogy köszönetet mondjon a verseny rendezőinek és orvosainak. Kitért rá, hogy a baleset az életét megváltoztatta ugyan, de versenyzői tudását nem.
    
„Amikor az autóban ülök, csak a versenypályát látom magam előtt, mindent ugyanúgy csinálok, mint azelőtt, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is a balesetre gondolnék” – tette hozzá a brazil pilóta.
    
A 28 éves Massa elmondta, hogy noha kiugróan jó eredményt még egyszer sem ért el a magyarországi F1-es pályán, szeret a Hungaroringen versenyezni.
    
„Minden okom megvan rá, hogy bizakodva térjek vissza Magyarországra” – mondta.    
    
Felipe Massa a múlt esztendei mogyoródi időmérő edzésen úgy szenvedett súlyos koponyasérülést, hogy fejen találta a szintén brazil Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó, és kocsijával 190 km/órás sebességgel a gumifalnak csapódott. Koponyatöréssel szállították az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) Papp Károly utcai intézményének intenzív osztályára, ahol még aznap megoperálták. A tavalyelőtti világbajnoki ezüstérmes pilótát augusztus 3-án engedték haza Brazíliába.

Legfrissebb hírek

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
2 órája

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
18 órája

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
2026.07.24. 21:02

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
2026.07.23. 11:02

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04

Antonelli megcélozta a győzelmet Spában; a Ferrari büntetést kapott

F1
2026.07.17. 19:56

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
2026.07.02. 20:43

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35