Formula-1: a szervezők cáfolják, hogy elmaradna a Dél-Koreai Nagydíj

2010.04.21. 12:05
A Formula–1-es Dél-Koreai Nagydíj szervezői cáfolják azokat a híreket, amelyek szerint a pálya nem készül el időben, és így nem lehet megrendezni az idei világbajnokság 17. futamát.

„Emlékszem, amikor Törökország először rendezett futamot, vagy tavaly, amikor először rendezték meg az Abu-Dzabi futamot, akkor ugyanezeket a pletykákat lehetett hallani" – nyilatkozta az autosport.com portálnak Csung Jung Cso, a szervezőbizottság vezetője.

„Mi is hallottuk a híreket, amelyek arról szóltak, hogy nem tudjuk megrendezni a futamot. Azóta Bernie Ecclestone itt járt, és mindent tisztáztunk, ezért nagyon hálás vagyok neki" – tette hozzá Csung, aki azt is elmondta, a pálya jelenleg 79 százalékban tekinthető késznek.

A sportvezető arról is beszélt, hogy a pálya egyedi lesz, magán hordozza majd a koreai kultúra jeleit – illetve hozzátette, hogy Ecclestone elégedetten távozott a világbajnokság 17. futamának helyszínéről.

Korábban a német Focus című lap arról írt, hogy a Hermann Tilke tervezte pálya építési munkálatai a vártnál lassabb ütemben zajlanak, ezért elképzelhető, hogy elmarad a verseny.

Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
6 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
10 órája

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
18 órája

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Charles Leclerc apa lett – nem ül autóba a brazíliai nyitó edzésen

F1
2026.11.04. 14:17

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
2026.11.03. 18:01