Formula-1: továbbra is Massa a leggyorsabb Valenciában

Vágólapra másolva!
2010.02.02. 13:34
Címkék
Folytatja remeklését Valenciában a Ferrari F10-esét kormányozó Felipe Massa: a második tesztnap ebédszünete előtt a brazil pilóta autózta a leggyorsabb kört, az ideje majdnem egy másodperccel jobb a hétfői legjobbjánál (1:12.574).

A hétfőihez hasonlóan napos időben folyó tesztelésen Massa mögött a Sauberrel köröző Kobajasi Kamui a második, az idei McLaren-Mercedest először kipróbáló Lewis Hamilton pedig a harmadik. A gyakorlás meglepően simán zajlik, másfél nap alatt csak egyszer kellett megszakítani a munkát – hétfő délután Rubens Barrichello Williamse állt meg a pályán.

Az eredményekből, mint a tesztelések során általában, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, sőt a tankolás betiltása miatt most még nagyobb különbségek lehetnek az autók között (a teletankolt gép 150-160 kilogrammal is többet nyomhat, mint amelyikben alig van üzemanyag). Valenciában hét csapat tesztel, az újoncok, a Red Bull és a Force India később készül el a 2010-es autójával.



Az eredményekből, mint a tesztelések során általában, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, sőt a tankolás betiltása miatt most még nagyobb különbségek lehetnek az autók között (a teletankolt gép 150-160 kilogrammal is többet nyomhat, mint amelyikben alig van üzemanyag). Valenciában hét csapat tesztel, az újoncok, a Red Bull és a Force India később készül el a 2010-es autójával.

AZ ÉLCSOPORT AZ EBÉDSZÜNETBEN
1. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:11.722 56 kör
2. Kobajasi Kamui (japán, Sauber-Ferrari) 1:12.056 29
3. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:12.508 50
4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:12.899 41
5. Rubens Barrichello (brazil, Williams-Cosworth) 1:13.377 45
6. Robert Kubica (lengyel, Renault) 1:13.659 59
7. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso-Ferrari) 1:14.862 41
Legfrissebb hírek

F1 75: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban

F1
1 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
Tegnap, 13:46

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
Tegnap, 13:39

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33
Ezek is érdekelhetik