
Ahogy azt tegnap megírtuk: a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) hivatalos közleményben jelentette be, hogy megváltoztatná a Formula–1-es vb pontozási rendszerét a 2010-es világbajnokságra.
Péntek délelőtt a Motorsport Világtanács megtárgyalta a javaslatot, s elfogadta a tervezetet, melynek értelmében a futamgyőztes 2010-ben az eddigi tíz pont helyett 25-öt kap, a második 20-at, a harmadik pedig 15-öt, de még a tizedik helyezett is egy egységgel gazdagodik. Az idei szezonban még csak az első nyolc kapott pontot.
A változtatásra természetesen a megnövekedett csapatlétszám miatt volt elsősorban szükség. 2010-ben 13 istálló 26 autója áll majd rajthoz a nagydíjakon, ami 1995 óta a legnagyobb létszám a száguldó cirkuszban.
A világtanács 2003-ban változtatott legutóbb a pontrendszeren. A hat évvel ezelőtti módosítás az első hat helyett az első nyolc pilótának garantált pontokat minden futamon.
„Remek ötlet – nyilatkozta az újításról a címvédő Jenson Button a BBC Radio 5-nak. – Kitűnő, hogy az első helyezett öt ponttal többet kap, mint a második. 2009-ben hat futamon nyertem, mégis csak két-két ponttal kaptam többet, mint az utánam befutó, és ez azért nem elhanyagolható különbség."
| HELYEZÉS | PONTSZÁM |
| 1. | 25 |
| 2. | 20 |
| 3. | 15 |
| 4. | 10 |
| 5. | 8 |
| 6. | 6 |
| 7. | 5 |
| 8. | 3 |
| 9. | 2 |
| 10. | 1 |







