Toyota: az első futamgyőzelem a célja az egyetlen japán csapatnak

Vágólapra másolva!
2009.03.25. 21:10
Március 29-én megkezdődik Ausztráliában a 60. Formula–1-es idény, amelyet a korábbi évektől eltérően látványos szabálymódosítások előztek meg. A mezőny megmaradt tízcsapatosnak, igaz, nem sokon múlt, hogy a gazdasági világválság miatt csak 9 istálló autói vágjanak neki az idei 17 versenynek. Idénybeharangozó sorozatunkban egyesével nézzük végig, hogy melyik csapatnál hogyan telt a téli szünet. Eseményekben sehol sem volt hiány. Sorozatunk hatodik részében a Toyotával foglalkozunk.
Jó autót szereltek össsze a kölniek
Fotó: Action Images (archív)
Jó autót szereltek össsze a kölniek
Jó autót szereltek össsze a kölniek
Fotó: Action Images (archív)
Jó autót szereltek össsze a kölniek

Noha az autóversenyzés és egyáltalán a technikai sportok fellegvárának mondhatjuk Japánt, az ázsiai szigetország bizony csúfosan elbukta a száguldó cirkusz túlélőshow-ját.

Szavazás

Hány pontot szerez a Toyota csapat a 2009-es szezonban?

Írja be az itt látható számot!

Melyik lesz a Toro Rosso legjobb eredménye a 2009-es idényben?

Írja be az itt látható számot!
Amíg ugyanis egy évvel ezelőtt még három japán istálló – a Honda, valamint a Super Aguri mellett a Toyota – várta a szezon rajtját, mostanra csak az utóbbi maradt a Formula–1-ben a felkelő nap országából.

Az előző idény negyedik versenye után a küzdelmet feladó Super Agurival és a szezon után, december elején visszavonuló Hondával szemben a Toyotának nincs oka félni a megszűnéstől. Most már…

A Honda távozásának bejelentése után ugyan szóba került, hogy ők sem folytatják, végül hosszas huzavona után végül gyár vezetői úgy döntöttek, kitartanak a csapat mellett. Igaz, a költségvetést drasztikusan lecsökkentették a világválság miatt, de legalább az istálló túlélte, és az idén is ott van a rajtnál.

Jelentősen közrejátszott a pozitív döntés megszületésében, hogy a csapat központja Kölnben található, a gyár európai központja mellett, így könnyű a munka ellenőrzése. Szükség is van a fokozottabb ellenőrzésre, hiszen a Toyota már 8. idényét kezdi, és eddig még nem szerzett futamgyőzelmet.

A türelem rózsát terem, tartja a mondás, viszont fogy is, és a Toyotánál bizonyára fogy a japán főnökök türelme. Az idei célkitűzés ennek megfelelően mindenképpen az első futamgyőzelem megszerzése, amire a Jarno Trulli, Timo Glock párosnak van is esélye.

Egyrészt a Toyota talán az eddigi pályafutásának legjobb autóját építette meg, amellyel sikerülhet felülmúlni az eddigi legjobb szezonját: a 2005-ös 4. helyet a konstruktőri világbajnokságban, amikor 88 pontot szerzett a Trulli, Ralf Schumacher alkotta csapat.

Az idei kocsi rövid és versenytávon is gyors, megbízható és jó teljesítményre képes. Timo Glock legtöbbször közvetlenül az élmezőny mögött zárta a tréningeket.

Másrészt az istálló vezetői a tavalyi idény elején úgy döntöttek, hogy az idei sikerek érdekében elkezdik a keresztségben a TF109-es névre keresztelt autó fejlesztését.

A kölniek úgy döntöttek, hogy nem foglalkoznak a KERS-szel, az energiaátalakító rendszert talán majd az idény utolsó szakaszában vetik be élesben, egyelőre még csak tesztelik. Persze ha az egész szezonban eredményesen szerepel a csapat az új berendezés nélkül, be sem szerelik azt a 2009-es szezonban a kocsiba.

„A tesztidény végén úgy érzem, hogy az idén a Brawn GP kimagaslik a mezőnyből, aztán a Ferrari, a BMW, mi és a Renault következünk egy csoportban, a többiek lemaradtak. A mi autónk száraz és vizes aszfalton, különböző pályákon is az élmezőnyben tudott lenni. Az idén az első futamgyőzelem megszerzése az elvárás a csapattól, és hiszem, hogy képesek lehetünk erre” – jelentette ki Timo Glock.

A TOVÁBBI CSAPATOK

Trulli lényegesen egyszerűbben fogalmazott: az Ausztráliában 200. F1-es versenyére készülő 35 éves olasz ugyanis állítja, a TF109-esnél jobb Toyotához még nem volt szerencséje. „Ez kiemelkedően a legjobb Toyota, amit valaha csináltunk, odakerülhetünk a riválisok elé” – jelentette ki Trulli.

A Toyota 123. versenyhétvégéjét teljesíti majd Ausztráliában, eddig nyolcszor állhatott dobogóra a csapat valamely tagja (3 második, 5 harmadik hely), a jelenlegi felállást nézve Trulli 4 alkalommal, Glock egyszer.

A különbség persze érthető: a remek edzésmenőnek számító Trulli tavaly kenterbe verte Glockot: 14 alkalommal ő indulhatott előkelőbb helyről a futamon, igaz, a német hozta a csapat legjobb eredményét: a második helyen végzett a Hungaroringen.

Glock azonban nem ezzel nyújtotta a Toyota legemlékezetesebb alakítását: ő volt az, akit az idényzáró futamon 300 méterrel a vége előtt megelőzött Lewis Hamilton, s ezzel a brit a számára a világbajnoki címet jelentő 5. helyen végzett.

A csapat tehát bizakodva várhatja az idénynyitót, ám ha esetleg mégsem sikerül pozitívan a szereplés az idén, könnyen meglehet, hogy a világ legnagyobb autógyártójánál végleg elfogy a türelem.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik