Formula–1: Räikkönent nem érdekli Alonso esetleges érkezése

MTI MTIMTI MTI
2009.01.16. 13:31
Címkék
Kimi Räikkönent, a Formula–1-es Ferrari-istálló finn pilótáját nem érdekli különösebben, hogy csapata esetleg szerződteti a spanyol Fernando Alonsót.
„Érvényes szerződésem van a jövő év végéig, így aztán nem különösebben foglalkoztat ez a felhajtás. Nagyon jól érzem magam a Ferrarinál, és úgy gondolom, ez lesz az utolsó csapatom” – nyilatkozta a tavalyelőtti világbajnok a Madonna di Campiglióban rendezett sajtókonferencián.Felipe Massa, a maranellói istálló másik versenyzője szerint évek óta beszélnek Alonso jöveteléről, mégsem történt eddig semmi.„A jóslatok néha bekövetkeznek, máskor meg nem” – fogalmazott a brazil.Massa szerint remekül állnak a dolgai, és az idén minden lehetősége megvan ara, hogy megszerezze pályafutása első világbajnoki címét.A Ferrari új versenyautóját, az F60-as jelzésű modellt hétfőn mutatták be.Az autós gyorsasági világbajnokság idei első futamát, a melbourne-i ausztrál GP-t március 29-én rendezik.
Legfrissebb hírek

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2 perce

Vajon megszakad a lilák rossz sorozata? – Ferencváros–Újpest az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 perce

Megkérdeztük a ferencvárosi szurkolókat, mit várnak a derbitől

Labdarúgó NB I
16 perce

Strandröplabda Pro Tour: Villám és Kun megnyerte a budapesti versenyt

Röplabda
17 perce

Az eddig utolsó ZTE a friss érkezője góljával legyőzte az éllovas Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
20 perce

Telek András: Sokkal jobbak vagyunk, remélem, a pályán is kijön majd

Labdarúgó NB I
30 perce

Népünnepély Monzában: Antonelli a 19. helyről indulva aratott győzelmet hazai közönség előtt

F1
32 perce

Serie A: eltapsolta kétgólos előnyét, mégis nyert a Frosinone

Olasz labdarúgás
34 perce