Sutil szerint a McLaren segítségével középcsapat lesz a Force Indiából

2008.12.19. 18:54
Adrian Sutil szerint a Force India a McLarennel fennálló kapcsolatának gyümölcseként a középmezőnyben végez a Formula–1 következő szezonjában. Érdekesség, hogy az előző idényben Sutilék még a német istálló nagy riválisa, a Ferrari motorjával versenyeztek, ám csak a négy futam után visszalépő Super Agurit tudták megelőzni, pontot pedig nem szereztek.
Sutil szerint 2009-ben a Force Indiából középcsapat lesz
Fotó: Imago (archív)
Sutil szerint 2009-ben a Force Indiából középcsapat lesz
Sutil szerint 2009-ben a Force Indiából középcsapat lesz
Fotó: Imago (archív)
Sutil szerint 2009-ben a Force Indiából középcsapat lesz

Az elmúlt szezonban még ferraris motorral versenyző Force India a következő idényre a McLarennel kötött megállapodást, amely a motor mellett technikai tanácsokkal is ellátja majd az istállót.

A 2008-as évet pont nélkül záró csapat pilótája, Adrian Sutil szerint a Force India 2009-ben előkelő helyen végez majd a konstruktőri világbajnokságon.

„Új korszak kezdődik az istállónál. A McLaren–Mercedesszel kötött megállapodás nyomán sokkal jobb autónk lesz, mint tavaly, ami az eredményekben is meglátszik majd” – olvasható Sutil nyilatkozata a Formula–1 hivatalos honlapján.

„A csapatunkon belül mindenki pozitívan tekint az együttműködésre, és mindannyian úgy érezzük, 2009-ben pontokat is szerzünk majd, és a középmezőnyben végzünk” – tette hozzá Sutil.

A versenyző azonban elismerte, a Force Indiának valószínűleg hátránya származik abból, hogy későn mutatják be az új autót, mivel így március előtt nem tudnak tesztelni.

„Az biztos, hogy ez probléma lesz, de nem tudok mit tenni ellene. Bár, hogy őszinte legyek, jobb márciusban kezdeni egy jó autóval, mint februártól tesztelni egy rosszat” – mondta a pilóta, aki bevallotta, nehéz volt ébren tartania magában a versenylázat 2008-ban, amikor többnyire a mezőny végén kullogott.

„Nem könnyű motiváltnak maradni, és végig koncentrálni, amikor tudod, az autód miatt egyszerűen nem léphetsz előbbre. De végül is örülök, hogy a Formula–1-ben versenyezhetek, és igyekszem megragadni a jövőben adódó lehetőségeket” – tette hozzá Sutil.
Legfrissebb hírek

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
10 órája

Antonelli és a Mercedes mindenki előtt; Albon mormotával ütközött a meghosszabbított montreali edzésen

F1
14 órája

Alonso: Én vagyok a legjobb. Semmit sem kell bizonyítanom

F1
19 órája

„Teljes baromság az egész!” – Ocon kifakadt a kirúgásáról szóló pletykák miatt

F1
Tegnap, 10:33

„Még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá!” – Hamilton nem gondol a visszavonulásra

F1
Tegnap, 10:11

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
2026.05.21. 14:03

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
2026.05.19. 16:56

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra

F1
2026.05.15. 09:49
Ezek is érdekelhetik